Nem is csak az a kérdés, hogy min, hanem hogy mikor és mennyit. Az utóbbi időben minden hét nagyon húzós és sűrű, de általában úgy néz ki, hogy csak ezen a héten kell kitartani, a következő már könnyebb lesz. De mire a következőhöz érünk, kiderül, hogy ez tévedés volt. Nos, most is így van, a múlt héten, amikor részt vettem egy konferencián, ÉS-kvartett-beszélgetésen, tanítottam és csütörtökön még egy előadást is tartottam a PPKE Senior Akadémiáján, úgy tűnt, ez a hét már jóval uralhatóbb lesz.
Nem így lett. Gőzerővel készülök az AHEA (American Hungarian Educators Association) és a Cleveland State University által szervezett konferenciára (250 Years of Hungarian Contributions to the United States of America), ahol Krasznahorkai Herscht 07769 című regényéről fogok beszélni, ezen belül is apokalipszis és rasszizmus kapcsolatáról. Mindezt a mű Bach-vonatkozásai, Bach zenéjének kisajátítása és műbeli szerepének változásain keresztül mutatom be. A témáról már adtam elő magyarul, de a hétvége feladata volt az angol szöveg fordítása, s a napokban vár rám a prezentáció elkészítése is. Mindez elég nagy feladat számomra, az angolom nem elég jó, idegen nyelven előadni egyébként is nagyobb kihívás. Persze szeretem és vállalom a kihívásokat, de jó lenne, ha több idő lenne a felkészülésre. S mivel Krasznahorkai most jól forog a nemzetközi tudományos színtéren is, az elkövetkezendő egy évben több hasonló szereplésem lesz. A végére talán belejövök. Már izgatottan várom az utazást, hiszen még sosem hagytam el az európai kontinenst (az Egyesült Királyságot nagyvonalúan soroljuk most hozzá), s örülök, hogy végre lehetőségem nyílik rá. Cleveland után pedig lesz két jutalomnap New Yorkban, amit talán még a konferenciánál is izgatottabban várok. Van mit várni tehát, de előtte még rengeteg dolgom van.
A kortárs irodalom mellett „örök” témámmal, Babitscsal is dolgoznom kell, két tanulmánnyal is elmaradásban vagyok, az egyiket szeretném az utazásig (április 15.) befejezni. Mostanában a költő Esztergomhoz kapcsolódó verseivel foglalkozom a versek kritikai kiadása kapcsán, így lelkemben Mihályékkal együtt (családi, baráti körben már csak így, per tu vagyunk) én is Esztergomba költöztem félig-meddig. Szeretek a kéziratokkal molyolni, a korabeli sajtóban kutakodni, és a lehető legpontosabban megrajzolni a versek mögötti kontextust, keletkezéstörténeti nyomozásokat tenni. S bízom benne, hogy a versanyagom (1921 és 1925 között keletkezett versek) feldolgozásának a végén Babits 1920-as évekbeli lírájáról is tudok újat mondani az eddigiekhez képest. A heti feladat az Előhegyről látható Esztergom-panoráma verseinek értelmezése, továbbá annak kifejtése, hogy mindez hogyan függ össze a városról írt Babits-esszékkel, tematikusan, szemléletmódban és motivikusan. Szerintem izgalmas, ezt igyekszem majd a tanulmányban is megmutatni.
De a nagy ügyeket mindig lassítják a kisebb, mindennapos feladatok, a magántanítványok sora, a gyerekeim napi ügyeinek menedzselése, hiába nagyok már, mégis rengeteg feladat, probléma megoldása vár rám ezen a téren is: kezelésre járunk, vérvételre, orvoshoz megyünk, jelentsem be a fodrászhoz, tudsz pénzt utalni? – jön az üzenet, ja, és töltsem fel a Krétába az igazolásokat. A tojáshéjon táncoló lélekápolásról nem is beszélve. Közben van egy félállásom az Akadémiai Könyvtárban, ott másfajta szerepben kell helytállnom. Ezek mellé jönnek a kritikák és az ilyen-olyan szerkesztői feladatok, ma éppen a Hungarológiai Kongresszusra jelentkeztem be. Sorolhatnám még, konkrétan és általában is.
Az ünnepre azért megpróbálok lelassítani kicsit, bár a Babits-tanulmány befejezését tervezem a hétvégére, de két egymást követő estén vár rám egy-egy Máté-passió előadás, amit minden húsvétkor meghallgatok, és minden évben tartunk egy tojáskereső kvízjátékot a gyerekekkel, valamiért még mindig szeretik, noha már nem igazán gyerekek. Jut eszembe, a héten például ezen is kell dolgoznom, hogy újabb elmés feladatokat találjak ki, és kigondoljam, idén hova is rejtsem a csokibatyukat a lakásban.