Visegrádi Pódium: kiemelt szlovákiai magyar jelenlét és négyoldalú kulturális együttműködés a könyvfesztiválon. Havran Kati írása az Új Szóban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"A hazai Bázis Egyesület szervezésének köszönhetően ismét fókuszba kerülnek a magyar, szlovák, lengyel, cseh és ukrán szerzők művei, illetve az egyes irodalmak közötti kapcsolódások a Visegrádi Pódium rendezvényein október első hétvégéjén a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Állítsd be, hogy az Új Szót az elsők között lásd a Google keresőben!
Október 2. és 4. között zajlanak a Visegrádi Pódium eseményei a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A nagyszabású könyves esemény, amelyet a tavalyi évadtól eltérően a Hungexpo C pavilonjában rendeznek meg ezúttal, ismét színes nemzetközi kortárs jelenléttel büszkélkedhet – a főbb vendégekről itt írtunk nemrégen. Nézzük ezúttal, hogyan képviseltetik magukat az eseményen térségünk irodalmai, illetve milyen hazai vonatkozású programokkal találkozhatnak a látogatók.
Nemzetközi együttműködés
A Visegrádi Pódium megvalósulása mögött példaértékű nemzetközi összefogás áll,
emelik ki a szervezők. A programok szervezésében már évek óta jelentős részt vállal a hazai Bázis Egyesület. Társszervezőként a Cseh Centrum, a Lengyel Intézet, a Magyarországi Ukrán Könyv Alapítvány, illetve a szintén hazai Pozsonyi Kifli, a Womanpress és az A1 Books is részt vesz.
A kínálat a kortárs közép-európai irodalom legfontosabb alkotóinak munkáiba nyújt betekintést. A könyvfesztivál négy napon át tart, a Visegrádi Pódium eseményei ebből három napon át, péntektől vasárnapig zajlanak.
Ezalatt összesen 21 program – könyvbemutatók, nemzetközi kerekasztal-beszélgetések és szerzői estek – várja az érdeklődőket.
A kínálatot böngészve jól érzékelhető, hogy különösen erős és hangsúlyos a szlovákiai magyar vonatkozású, valamint a szlovák irodalmat bemutató szakmai jelenlét:
a programban a régió meghatározó írói és műfordítói szerepelnek, a kötetekből Kerekes Vica színművész olvas majd fel.
A programok ingyenesen látogathatóak.
Hazai kiadók, szlovák irodalmi trendek
A Visegrádi Pódium nyitónapján, október 2-án, pénteken 12 órától fontos szakmai diskurzussal indul a szlovák blokk: az újabb szlovák irodalom főbb trendjeit bemutató, A Jelen keresése című hiánypótló kézikönyvről Radoslav Passia és Ivana Taranenková szerzőkkel a kötet fordítója, Balogh Magdolna beszélget."



