Penge. Nagy Csilla kritikája a Hálózati organizmusok című Bázis-líraantológiáról az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Lehet-e a városon keresztül olyan sétát tenni, hogy ennek során minden hídon pontosan egyszer haladjunk át? A königsbergi hidak példája – amelyet a matematikus Euler a várostérkép végpontokra és azokat összekapcsoló egyenesekre, azaz a földrajzi viszonyokat a hálózat vázlatára egyszerűsítve oldott meg – nemcsak a matematikai, az informatikai és a fizikai hálózatelmélet, hanem az irodalmi hálózatkutatás alapproblémáját is megközelíthetővé teszi. Ahogy például a budapesti metró térképét olvasva elvonatkoztatunk a város tényleges domborzati viszonyaitól, égtájaitól, geomorfológiai adottságaitól, úgy az irodalmi hálózatok feltérképezése is olyan befogadói stratégia, amely nem az adott mű primer értelmezésére törekszik, hanem azt bizonyos – a szöveg elemei alapján kijelölt, de végül is önkényesen választott – vonatkozási pontok segítségével kontextualizálja. Irodalmi hálózatokat fedezhetünk fel például az irodalmi helynevek, a szerzői, irodalomszociológiai kapcsolatok segítségével, vagy éppen az irodalomtörténetben fellelhető műfaji, formai vagy motívumrendszerek révén. Németh Zoltán Hálózatelmélet és irodalomtudomány című monográfiájában (Nap, Dunaszerdahely, 2018) ezekkel a kérdésekkel már foglalkozott, most pedig rendhagyó módon egy líraantológia összeállításával maga tesz kísérletet egy szépirodalmi alkotásokból szerveződő hálózat létrehozására.
A Hálózati organizmusok huszonhat szerző írásaiból válogat. A szövegek korábban folyóiratokban és kötetekben már megjelentek, azaz az összeolvasás lehetőségei nem a szerzői szándékból, hanem a szerkesztői eljárásból következnek. Németh a bevezetőben megfogalmazza, hogy a koncepció tétje a versek párbeszédbe vagy inkább diskurzusba léptetése révén az újraértelmezés: „minden irodalmi szöveg egyszerre válik más szövegek csomópontjává, kreatív területévé, és egyúttal új konstrukciójává és konstellációjává az irodalmiságnak. Egyszerre válik használóvá és felhasználhatóvá, értelmezi a felhasznált műalkotást, illetve értelmezhető a felhasznált műalkotás felől.” (12–13.)"
