Vörös volt a Garam vize a vértől. Zsákovics Lászlóval Kuklis Katalin beszélgetett a Vasárnapban. Teljes terjedelemben a Vasárnap online felületén olvasható.
"1945 mágikus évszám. Európa, de az egész világ a második világháború lezárását köti hozzá, a béke eljövetelét. A viszonylagos békéét, hiszen tudjuk, hogy a szlovákiai magyarságra a „háborús bűnös” címke került, s további retorziók érték a háború után is. S azt is tudjuk, hogy háborúban a békét nem adják könnyen. Meg kell érte dolgozni, meg kell érte szenvedni. 1945 első hónapjait a Garam, az Ipoly és a Duna összefolyása környékén különösen megszenvedték az itt harcolók és az itt élők. Erről az időszakról sokat tud az Oroszkán élő Zsákovics László. Magán hadigyűjteménye pedig nem csupán a környéken egyedülálló. Rendhagyó történelemórák és előadások, valamint harci bemutatók helyszíne az általa működtetett múzeum és környéke. Ide látogattunk el egy hideg januári napon.
A Párkányt és Zselízt összekötő úton fekszik Oroszka a Garam jobb partján. Manapság leginkább malmáról ismerik a települést, pedig régen volt cukorgyára is, a neves Garamvölgyi Czukorgyár Rt., ami fénykorában – a huszadik század első felében – ezerkétszáz embernek adott munkát. De egyre többen állnak meg a faluban azért is, hogy egy különleges gyűjteményt vegyenek szemügyre.
A jelenben lüktető múlt
Képzeljük el, hogy egy olyan vidéken növünk fel, ahol időről időre előkerül valami a föld alól. Hol a traktor ekéje fordít ki szántáskor fegyvert vagy tüzérségi aknát, hol a Garam vizéből kerülnek elő összecsatolt derékszíjak. Nem beszélve a sok-sok titokzatos történetről, amelyek a Garamba szórt vagy pincébe elásott fegyverekről szólnak. Nem csoda, ha Zsákovics László érdeklődését már fiatalon felkeltik a családban hallott háborús történetek, majd fegyvermesternek tanul Uherský Brodban, hazatérve pedig szenvedélyesen kutatja és a szó szoros értelmében beleássa magát a térséget érintő háborús történésekbe. Hiszen van mit előásni – „kincseket”, a múlt eseményeit rejti a környék. Izgalmas sztorinak hangzik mindez, de tegyük hozzá: egyáltalán nem veszélytelen dolog éles aknával találkozni, ezért – ahogy azt László is hangsúlyozza – ha bárki gyanús tárgyat talál, ne kísérletezzen, kérje szakember segítségét. „Rengeteg ilyen jellegű baleset történt a háború után”, teszi hozzá.
„A málasi temetőben kilenc gyermeksír látható 1947-es évszámmal. Borzasztó tragédia lehetett, szinte egy egész generáció tűnt el a faluban.”
Folyók és hidak
A térség földrajzát és történetét három folyó összekapcsolódása határozza meg: a Garam és az Ipoly is Párkány mellett folyik a Dunába. A víz pedig elválaszt vagy összeköt, de stratégiai szempontból mindenképpen fontos határvonalat képez, háborúban hidat robbantani pedig a védekezés és a menekülés egyik alapvető művelete. Amikor 1944 karácsonyától a szovjet és román seregek Budapestet ostromolták, a Duna-hidak sorban hulltak a nagy vízbe, de ekkoriban robbantották fel a visszavonuló német csapatok a párkányi Mária Valéria híd három középső nyílását is. (Nota bene: egészen 2001-ig kellett várni arra, hogy a híd újra összekösse a Duna két oldalán élőket.)
„A szalka–letkési Ipoly-híd védelmére a Szent László hadosztály katonáit vetik be,” idézi fel a környéket érintő korabeli eseményeket Zsákovics László. „Ez volt a Magyar Királyi Honvédség elit hadosztálya, akik több napon keresztül fel tudták tartóztatni a hatalmas szovjet túlerőt, majd megkapták a parancsot a visszavonulásra. Viszont a bal szárnyról a német katonák váratlanul leléptek, a szovjet csapatok bekerítették őket, így Kicsindnél több mint 800 magyar katona került fel a veszteséglistára. Január 6-án a szovjet csapatoknak sikerült a Garam védelmi vonalát is áttörni, ahol kiépítettek egy hídfőállást, amit február közepéig tartani tudtak.”"