In situ VIII.
Kiállítók:
Aradský Richard, Ferdics Béla, Gyenes Gábor, Mazán Anikó, Nagy Csilla, Pálmai László, Pézman Andrea, Slávik Bernadett, Szőke Erika, Szőllőssy Balázs, Török Bianka, Václav Kinga, Zsigrai Eszter
A kiállítás megnyitója: Helemba, 2024. augusztus 2.
N. Tóth Anikó: Mióta létezik és mi volt az In situ művésztelep alapításának indítéka?
Gyenes Gábor: 2017-ben jött létre, és az volt az előzménye, hogy beszélgettünk egyet Kingával (Václav Kinga) a nappalinkban, és felmerült az az ötlet, hogy csináljunk ilyet. Később tudatosult az is, hogy nagyon jót tesz a barátságoknak, ha az valami közös tevékenységet is takar, mert akkor van miről beszélni, van benne egy olyan viszonyrendszer, hogy számíthat is az ember a másikra, van közös ügye. Azt figyeltem meg, hogy a baráti beszélgetések egy idő után inkább beszámolók arról, kinek milyen a környezete, helyzete, munkája. Amikor viszont együtt voltunk a művésztelepen, akkor tanultunk, a körülmények összehoztak. Amikor megalapítottuk az In situt, akkor éppen frissen voltunk Vajkán, és nagyon érdekesnek találtuk azt a környezetet, rengeteg olyan témát láttunk meg benne, amiről azt gondoltuk, fel lehetne dolgozni. Elsőre nagyon óvatosan próbáltuk ki, mert nem volt még Kultminor, a pályázaton 500 eurót nyertünk az egész megvalósítására, nagyjából az anyagköltségre és az utazásra futotta. Akkor 5 napig tartott és 5 embert hívtunk meg. Nálunk laktak, a konyhánkban főztünk. Aztán fokozatosan izmosodott, mindig kiértékeltük, hogy lehetne joban, mit lehetne hozzáadni. Most pl. Szőllőssy Balázs meghívásával tettünk egy lépést afelé is, hogy nyelvben ez hogyan tud megvalósulni, illetve a dolgaink nyelvi része is rendben legyen.
NTA: A művésztelepnek az a lényege, hogy választotok egy helyszínt, és interakcióba léptek a környezettel, párbeszédbe kerültök a természettel, és azt gondoljátok tovább együtt?
GYG: Annyiban más az idei In situ, hogy eddig mindig Vajkán voltunk, egyre jobban megismertük az adott környezetet, és a munkákon is érződött, hogy a legelején inkább impressziókból indultak ki az emberek, a végén pedig inkább problémákat fogalmaztunk meg. Hívtunk vendégelőadókat is, akik rámutattak arra, hogy mik azok a szimptomatikus jelek, pl. amikor kevés vizet engednek az ágrendszerekbe, hogyan kell észrevenni ezeket a folyamatokat. De Vajkán már fenntarthatatlan lett, eladták azokat az épületeket, ahol megszálltunk, ezért el kellett vinnünk az In situt arról a helyről. Csináltunk egy fórumot, felvetettünk ötleteket, kigenerálódott ez a Helemba, eljöttünk, megnéztünk több szálláshelyet, majd úgy döntöttünk, hogy tökéletes lesz ez így. Egy pár évig szerintem itt leszünk, és lehet, hogy később egy utazó formátum lesz. Annyit tennék hozzá, hogy ezt a metódust, ezt a művészeti hozzállást visszük a pedagógiába is, vagyis diákokat viszünk helyszínekre, és ugyanez a feladat. Pézman Andival vittünk csoportokat Körmöcbányára meg Tihanyba a budapesti Képzőművészeti Egyetemről meg a pozsonyi Képzőművészeti Főiskoláról, idén még a besztercebányai Akadémiáról is voltak diákok.
NTA: Nyolcadik alkalommal került sorra, láttok-e még benne felhajtóerőt? Mitől működik jól? Miért van kedvetek tovább csinálni?
GYG: Azért is, mert nagyjából állandó a csapat, és azt figyeljük, ki hűséges a csapathoz, ki válik be emberileg is, és már önmagát visszagravitálja egyébként, több generáció képviselői vannak köztük, húszasok, harmincasok, negyvenesek, ötvenesek is, és mindenki félreteszi azt a 10 napot az életéből az In situra, prioritásnak tartja.
NTA: Meghívásos alapon működik?
GYG: Igen. A legfiatalabb tagokat előbb segédnek hívjuk meg, és ha aztán esetleg elkezdenek ők is alkotni, a következő évben már tagként, alkotóként tekintünk rájuk. Meghívunk érdeklődő diákokat, akik karakterben is jól működnek a csapatban.
NTA: Ahogy a megnyitón is említetted, különböző műfajokban vagy formákban, médiumokban alkotnak a tagok.
GYG: Igen. Voltam több művésztelepen, és vannak olyanok, amelyek tematikusak, általában hívószót adnak meg, arra kell reagálni, vagy mediálisan kötött alapon zajlik, pl. grafikai művésztelep, ahol van egy jól felszerelt műhely, és olyan embereket hívnak, akik ezzel tudnak foglalkozni. De mi úgy döntöttünk, legyen kísérleti, tehát mindenki tegye félre azt a médiumot, amivel egyébként foglalkozik, és próbálja ki magát másban, improvizáljon, ne egy megkezdett ciklusnak a következő építőkockáját csinálja meg itt. Az lett, hogy sokan rákaptak, és már az autonóm művészetük is ebből indul ki.
NTA: Itt nem egyénileg, hanem közösen dolgoztok. Milyen a munkafolyamat?
GYG: Az első napokban stimul sorozatlövések mennek, egyrészt helyismereti túra, előadók, esténként mindig prezentál valaki, hogy évközben mit alkot, ha esetleg nem tudott alkotni, akkor látott egy jó filmet vagy olvasott egy jó könyvet, mindenki elmondhatja, mi történt vele, mit tart érdekesnek az idén. A 4. napon tartunk egy megbeszélést, ahol mindenki elmondja a koncepcióját, hozzászólunk, cizellálunk rajta, felvetünk valamiket, és az is kialakul, hogy a kameramanok kit mikor tudnak felvenni, mert sok olyan alkotás van, ami happening, annak csak a dokumentációja marad meg, vagy vannak olyan objektek, amelyek ott maradnak a helyszínen vagy nem szállíthatóak, s kell, hogy legyen róla minőségi fotó vagy videó. A szobrászt meg kell várni, míg elkészülnek az objektjei, de ha a performer már kitalálta, hogy mit akar és hol, azt meg lehet csinálni rögtön másnap. Így kijön a timeline. Még bele kell számolni az utómunkákat, a vágást, a szövegek megírását. Az idén már úgy állt össze, hogy nem volt stressz.
NTA: Hatnak egymásra a gondolatok, létrejön a szinergia?
GYG: Mindenképpen. Az élmények is fontosak. Például Pálmai Laci rendezett happeningeket szokott csinálni, mert ő egy rendező, mi pedig színészként veszünk részt, de nem azt akarja, hogy színészkedjünk, hanem hogy ritmikus mozdulatokat végezzünk, aminek megtervezi a koreográfiáját. Az idén pl. egymást is meg kellett érintenünk. Ilyenkor az ember a fiókba teszi az egyéniségét, és az egy bizalmi kérdés is, hogy átadod-e magad ennek. Ez is egy csapatépítő metódus, talán a coachok is szokták használni.
NTA: Hogyan fogadtak a helyiek? A korábbi In situk esetén felvettétek a kapcsolatot a helyiekkel, a problémákra is reflektáltok.
GYG: Ha valakivel interakcióba kerültünk, mindenki nagyon nyitott és érdeklődő volt, ha szükség volt valamire, nagyon készségesek voltak. Pozitív volt a visszhang. Arra jöttünk viszont rá, hogy a mediális láthatóságunkon kellene lendíteni. Kiraktunk ugyan plakátokat, de kicsit későn került ki Helemba weboldalára, nyilván lehetne ezt ügyesebben is.
NTA: Nagyon sokan voltak a megnyitón, ez is azt jelzi, hogy érdeklődnek az esemény iránt. Helyileg egyébként hol zajlott a tábor?
GYG: A szomszéd településen, Kovácspatakon. Vannak régi pionírházak és egy nagyon kedves Eszti néni, aki kiadja őket, néha megjelent lángossal.
NTA: Mi az idei In situ művésztelep hozadéka?
GYG: Az emberek és a helyszín hoznak újdonságokat, nagyon bevált, hogy elhívtuk a Szőllőssy Balázst mint költőt, aki elbeszélgetett az emberekkel, hogy mindenkinek ismerje a munkáját, hogy üljenek a műleírások. Emellett pedig írt egy verset. Virsinszky Tamás mint helyi erő és idegenvezető, szintén nagyban segítette a munkánkat. Csanda Tomi pedig, az egyik operatőrünk egy huszonéves eszméletlen penge, nagyon ügyes srác, aki szereti a kihívásokat a számítógépes ügyek terén, ha valamire hirtelen megoldás kellett, bármit csatlakoztatni kellett valamivel, megoldotta, és amellett, hogy vágta a vidókat, buliból generált zenéket Helemba témára a mesterséges intelligenciával, és mindenki ezen szórakozott.
NTA: Bejött tehát a zene is a képzőművészet mellé. Mire vagy egyébként büszke az In situ-projektben?
GYG: Egy olyan formátumot szerveztünk meg Kingával, ami sok embernek prioritás lett, hogy olyasmit találtunk ki a nappaliban, ami aztán testet öltött, és ami folyton változik és furcsa fonalakon eljut kiállítóterekbe, 3-4 éve elkezdtünk galériákban is kiállítani, van annyi anyag, hogy lehet belőle minőségi gyűjteményt összeszedni, eljutottunk Selmecbányára, Isztambulba.
NTA: Létrejött tehát egy olyan művészközösség, amely együtt tud dolgozni, gondolkodni, egymást támogatja.
GYG: Hogy megvan egy hűség ebben. Mert voltam olyanon is, ami open call, ami megint másra jó, hogy meghirdeti az ember, szabadon jelentkeznek, portfólió alapján választok, ha egy szuperjó kiállítást akarok összerakni, de nem biztos, hogy kijön a kémia az emberek között. Itt pedig igyekszünk mind a kettőre ügyelni, mert ha emberileg nem tud egy csapat működni, ha kettészakad, akkor az egy probléma. Itt harmónia van, egymás segítése. Minimum az, hogy majdnem mindenhez kell egy kamerás, aki lát téged, hozzászól. El is szoktunk járni, hogy megnézzük a felvételeket, amikor valakinek valamije készül, adott esetben cipeljük egymás munkáit a helyszínre.
NTA: Van egy archívum, ahol tároljátok a felgyűlt anyagokat?
GYG: Az Instagramon van egy fiókunk, ahol meg lehet tekinteni, a youtube-on vannak videóink. Most jutottunk el arra a pontra, hogy megfogalmaztuk a hiányosságainkat. A mediális térben vannak lemaradásaink. De már dolgozunk ezen, lesz mellettünk egy ember, aki ebben ügyes.
NTA: Ez itt a reklám helye: az In situ művésztelep tagjainak munkáit legközelebb Pozsonyban, 2024 októberében, a Bázis Fesztivál keretében láthatja az érdeklődő közönség.
