Tóth Kinga az Ingeborg Bachmann-díj döntősei közé került! A sikerről hírt adott a Litera, illetve Tóth Kingával mint Bachmann-díj-döntőssel Walter Pobaschnig készített interjút a Literaturdoorson, amelyet gépi fordításban közlünk:
"Kedves Kinga, gratulálok a Bachmann-díjra való jelöléshez! Hogyan értesültél róla, és mi volt az első reakciód? Hogy néz ki most a felkészülésed?
Nagyon szépen köszönöm a gratulációkat és az interjúmeghívást! Hihetetlen! – mondom hangosan is, gyerekkori álom, hatalmas megtiszteltetés! Sokan valószínűleg nem tudják, hogy egy egészen kis nyugat-magyarországi faluból (Nyőgér) származom, és szerény körülmények közül, de igen, nagy álmokkal, és az érzéseim most leírhatatlanok – hihetetlenül hálás és boldog vagyok – és igen, ideges is vagyok. Gyakran felolvasom a szöveget, ízlelgetem, megnézem, hol kapok levegőt, hogyan állunk hozzá –, de a felkészülés jelenleg főleg az idő megtalálásából áll. Az egyetemi szemeszter még tart, és szerencsére júniusban vannak felolvasásaim/előadásaim, és az egészségemre is vigyáznom kell, szóval most egy kicsit zsonglőrködöm, de igyekszem a tőlem telhető legjobbat nyújtani!
Hogyan vezetett az íráshoz vezető utad, és mi a fontos számodra a sokszínű irodalmi/performansz/művészeti projektjeidben?
Hujé, igen, ahogy mondtam, minden egy kis faluban kezdődött, ahol sokat olvastam és írtam (a legelejétől fogva író és színésznő akartam lenni), és álmodoztam, de az út nem volt/nem könnyű. Akkoriban (az „Orbán előtti korszakról” beszélünk) voltak olyan irodalmi szervezetek, mint a József Attila Kör (ahol később dolgoztam) és a sárvári irodalmi műhelynapok, ahol híres írókkal találkozhattunk és dolgozhattunk a szövegeinken – sokat tanultam ott, és megszerettem azt a bátorságot, hogy elküldjem a munkáimat magazinoknak és kiadóknak. Mivel már régóta nem éltem Budapesten, és teljesen más napi munkáim voltak, a margóról származtam és személyes kapcsolatok nélkül, ez az út lassabb volt. De aztán megjelentek az első könyveim – kezdetben a rajzaimmal, később pedig zenével is.
Már régóta írtam németül, de csak 2012-ben kezdtem el német nyelvű magazinoknak – és később kiadóknak – küldeni a munkáimat. Tehát a külföldi út lényegében ugyanaz volt, azzal a különbséggel, hogy már adtam néhány koncertet Magyarországon, Németországban és Ausztriában az underground színtérrel, így volt egy kis színpadi tapasztalatom. A rezidencia programok, amelyek a Magyarországról és az egzisztenciális válságomból való menekülésemet jelentették, új ajtót nyitottak a nemzetközi csereprogramok és egy kis szabadság felé. Több mint 20 éve dolgozom ezen a területen, de az út sosem volt egyszerű, ezért próbálok segíteni a kollégáknak: tudom, milyen a nulláról kezdeni.
Három nyelven írsz (németül/magyarul/angolul). Milyen lehetőségeket kínál számodra a többnyelvűség az irodalomban/művészetben?
A kommunikáció és a kapcsolódás lehetősége. Egyszerűen fogalmazva, az illúzió, vagy talán(!), hogy megtapasztalhatunk néhány pillanatnyi szabadságot, új kultúrákat és országokat ismerhetünk meg – de ami a legfontosabb: hogy kapcsolatba léphetünk másokkal és közös élményeket élhetünk át. Mindez nagyon utópisztikusnak és banálisnak hangzik, de ilyen időkben és után, amikor az egészségünk, a létünk és az életünk forog kockán (még mindig háború folyik a környékünkön!!), semmi mást nem találok fontosabbnak.
Mi teszi egyedivé a Bachmann-díjat, és mire számít különösen?
Alig várom ezt a találkozót! A formátum kétségtelenül egyedi, és már a puszta gondolattól is fázik a lábam, de izgalmas is, és persze várom, hogy találkozzak a kollégáimmal, meghallgassam a szövegeiket és történeteiket, mind szakmailag, mind személyesen. Várom a kötetlen beszélgetéseket, bár szeretném hangsúlyozni azt is, mennyire hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy idegen nyelven és prózai formátumban olvashatok és vitatkozhatok – ez a két legnagyobb kihívásom. Remélem, hogy a szövegem jól fogadják; mindent megteszek, ami tőlem telik!
Mit kezdenéd a jelentős nyereménypénzzel?
Ööö, befektetek egy kicsit az egészségembe , és talán lesz egy kis időm írni is. Jelenleg egy regényen dolgozom, ami a Bachmann-díjas esszém témájáról szól, és ez kutatást igényel – meg persze időt, nyugalmat és nyugalmat. És spórolhatnék egy kicsit egy új bérlakásra (a jelenlegit éppen felújítják). Szóval, kis álmok, de sok belőlük! És persze egy kis ünnepi vacsora a családdal.
Idén a Bachmann-díj 50. évfordulója egybeesik névadója, Ingeborg Bachmann 100. születésnapjával. Milyen személyes kötődései vannak Ingeborg Bachmann-hoz, és mit értékel különösen a munkásságában?
Sok kapcsolódási pontot fedezek fel benne és a műveiben: a peremén lét, a folyamatos mozgás, az utazás, az egészség, a politika, nyelvezetének lendülete, a muzikalitás, a neologizmusok – ha bármilyen kulcsszót kellene felsorolnom. Egy bátor, erős nőt látok benne, aki szavaival világokat teremt, akinek a bátorságára és az irodalom erejébe vetett hitére kétségbeesetten szükségünk van.
Melyik könyvnek és melyik három másik dolognak kell feltétlenül benne lennie a klagenfurti utazótáskában?
Még nem tudom, melyik könyvet olvassam el: Natascha Gangl, Mara Genschel és Muri Darida könyvei között jelenleg vita folyik arról, hogy melyiket fejezzem be előbb; Ávilai Teréz Belső vára még biztosan várat magára, és a köveim, vagyis inkább a nyőgéri kövek – nagyon fontosak!
Köszönöm az interjút, sok sikert és sikert kívánok a Bachmann-díjhoz!
Nagyon szépen köszönöm!"
Fotó: Verena Mayrhofer