Szeifert Natália Örökpanoráma című Mészöly-díjas regényét Szörényi László laudálta Szekszárdon. Az írás teljes terjedelemben a Literán olvasható.
"Eddig körülbelül három kritikát olvashattam az interneten Szeifert Natália negyedik regényéről, az Örökpanorámáról. Mindegyik kritikusnak tetszett, és szinte egyöntetűen úgy ítéltek, hogy a „nagyszerűség”-hez[1] már a harmadik regényével eljut az írónő, de lám – most ez a kötet még továbbra, még magasabbra ért fel. Abban is nagyjából egyetértettek, hogy nyelvileg, tárgyilag, hangoltságát tekintve és műfajpreferenciáiban zseniálisan használ fel elemeket régi, feltétlenül klasszikusnak tekinthető, világ- és magyar irodalmi elődöktől, illetve továbbépítve utal rájuk. De így bánik a klasszikus, illetve a modern, sőt posztmodern világirodalmi mintaképekkel, elődökkel vagy kortársakkal is. Ám többnyire általánosságokban maradnak, nem igyekeznek rámutatni ezekre a szöveg-, illetve témabeli összefüggésekre. Én most – noha az illendő rövid idő nemigen engedné – megpróbálok néhány példát részletesebben megvizsgálni, mégpedig a regény mindhárom, külön főcímmel elválasztott részéből (ezeknek a főcímeknek a létére és a könyv szerkezetében játszott nélkülözhetetlen szerepükre egyébként az összes, eddig említett kritika is rámutatott).
Az első főcím (majd a többi is) követi a mikroméretben már az egész könyv címét (Örökpanoráma) és mottóját („Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre” [Albert Einstein]) létrehozó kettősséget. Tehát: Telepítés és gondozás (7–283. lap). Ez a cím. A mottót pedig – engedjék meg – felolvasnám. „Néhány percig csak azt figyelte, hogy kimegy belőle minden tetterő, mintha azt nézné, hogy miként pereg le a homok a homokórában, ami unalomig használt hasonlat, de mindig visszatér, egy napon esetleg megszabadulunk tőle, amikor már sokáig, kétszáz évig is fogunk élni, amikor mi magunk leszünk a homokórák, és csak a bennünk pezsgő homokra figyelünk, ma még nem, mert az élet lévén oly rövid, nem sok alkalmat ad a szemlélődésre.”
Megkerestem Saramago, a portugál Nobel-díjas író regényét, és megdöbbentem, ugyanis a fentebbi idézet önmagában látszólag csak a magyar regény alcíme utáni mottót, azaz a felolvasott idézetet magyarázza, vagy fejti ki, magának e regénynek – amelynek címe Ricardo Reis halálának éve – az elején egy sor viszont már rögtön az egész Szeifert-regény főcímét világosíthatja meg az olvasónak!"
