Szöllőssy Balázs írt az In Situ 10 évéről a Konturban. Írása teljes terjedelemben a Kontur online felületén olvasható: https://www.kontur-art.com/hu/tiz-ev-a-taj-nyomaban-a-szlovakiai-in-situ-szimpozium-es-kornyezete/.
"2018 augusztusa volt, külön-külön szálakon sok embernek kezdődött új fejezet az életében azok közül, akik ebben a történetben szerepelnek. Én például az utolsó napjaimat töltöttem otthon, mielőtt több évre Isztambulba költöztem volna, előtte azonban még eljutottam az Irodalmi Szemle első tehetséggondozó táborába, az ARTérre, a szlovákiai Vajkára (Vojka nad Dunajom). A helyszínen azonnal szembeötlik a természeti és ipari környezet radikális kontrasztja: a magyar határon az Öreg-Duna vadregényes szigetközi tája és a bősi víztározó, azaz a mesterséges Felvíz-csatorna. A kettő közé szorult szlovákiai falvakat mára csak egy vékony földnyelv és magán a gátrendszeren át futó hidak kötik össze a szárazfölddel.
In Situsok a kezdet kezdetén, anno 2017. (Kép forrása: Gyenes Gábor archívuma.)
Kiváló helyszín az inspirációra és az elmélyülésre – gondoltam magamban, aztán megtudtam, hogy egy csapat képzőművész éppen ezt teszi egy kvázi párhuzamos táborban: természet és ember viszonyát értelmezik helyszínspecifikus alkotásokkal. A két tábor közös zárórendezvényén találkoztam az alkotókkal és műveikkel, és utólag már magam sem tudom, hogy is képzeltem, de a koncepció és az alkotások által lenyűgözve, alig néhány órás ismeretség után az In Situ egyik főszervezőjének, Gyenes Gábornak magyaráztam, hogy ki kéne vinni a csoportot és alkotásaikat Törökországba, biztosan komoly érdeklődés lenne irántuk.
Török Bianka: Fészek, 2019. (Kép forrása: insituart.sk)
Amikor négy évvel később, 2022 szeptemberében a Boszporusznál ünnepeltük az Isztambuli Biennálé programjának részeként a magyar kulturális intézetben megnyílt kiállítást, már tudtam, hogy Gábor annak idején teljesen hülyének nézett, hiszen számukra az a második szimpózium még éppen csak a kezdet, az útkeresés időszaka volt, csak később érezték annyira kiforrottnak az In Situ módszerét és alkotásait, hogy továbblépjenek a nemzetközi közegbe. Valószínűleg a határőrök is felvonják a szemöldöküket, ha benéznek az autómba pár hónappal az isztambuli megnyitó előtt: az alkotások egy részét a hatodik In Situ szimpózium végén, a megnyitó utáni napon bepakoltuk a kocsimba, így az tele lett megmunkált ártéri fadarabokkal, a helyszín fényeit hordozó anyagokkal, és a Vajka környékét leképező különböző anyagú és méretű egyéb installációkkal; amik aztán stílszerűen szárazföldön mozogtak át egy teljesen másik helyszínre és közegbe, a kiállítótérben mintegy kapszulában mutatva meg, hogyan reflektál a csoport egy konkrét környezetre."
