Szőke Erikával Parallax című kiállításáról, valamint Czinege Noémi kurátorral Mirkó Anna Regina beszélgetett a Szófán, ahol a beszélgetés teljes terjedelemben olvasható.
"MA: Erika, tőled már láttunk néhány alkotást a Szófán, és volt egy interjúnk is arról, hogyan lettél fotóművész. Ez a mostani kiállítás nagyon különleges, már a neve is az, Parallax. Tudnál arról mesélni, hogy született meg ez a név, milyen szavaknak a kombinációja, mi a jelentése?
SzE: Számomra a világ megértése mindig nézőpontváltással kezdődik. A csillagászati parallaxis azt mutatja meg, hogy ugyanaz az égitest máshogyan látszik, ha a megfigyelő helyzete megváltozik – vagyis a valóság több nézőpontú. Ugyanez történik a művészetben is: a hétköznapi anyagok, amelyekkel dolgozom, egészen más jelentést kapnak, ha más szemmel tekintünk rájuk. A kiállítás címében ezért vált a parallaxis egyszerre tudományos fogalommá és személyes ars poeticává: számomra azt a finom elmozdulást jelenti, amikor a megszokott világ kozmikus dimenziót nyer.
CzN: A kiállítás címén elég sokat gondolkodtunk, mindkettőnknek sok ötlete volt, próbáltuk megtalálni azt, ami mindkettőnk számára magába foglalja az anyagot, és a látogatók számára is mankót nyújt a látottakhoz. Ez szerintem egyébként is nagyon jó analógia a mai korra, úgy általánosságban. A kiállítás a ház–univerzum két pólusát kapcsolja össze: bár léptékük és tereik teljesen eltérnek, a bennük zajló folyamatok meglepően hasonlók, így nézőpont kérdése, hogy amit látunk, odafent vagy idelent történik – minden attól függ, honnan nézzük.
MA: A Szófa alapvetően irodalmi weboldal, de nyitottak és kíváncsiak vagyunk más kortárs művészeti ágak alkotóira. Számomra a kiállítás olyan, mint egy novelláskötet, egy témát körül járva meséli el az otthon témakörének szegmenseit. Mi volt az a legelső alkotás vagy kiindulópont, amelyből a többi született? Egyetlen mű vagy ötlet indította el a folyamatot, vagy már eleve egy teljes témakör rajzolódott ki előtted?
SzE: A világűr végtelensége rég foglalkoztat. Ennek több korábbi munkámban is nyoma van, például a Ne feledkezz meg az univerzumról (2024) című fényinstallációban, az Univerzum tágulása (2019) című videómunkában vagy az Üstökössé válás (2019) c. sorozatban, amely Kirlian-fotótechnikával készült. Ha visszanézek erre az egész folyamatra, úgy érzem, a kiindulópont valójában a Kirlian-technika volt. A gyűrt alufólia felülete, a só, a liszt és a cukor szemcséi között egyszer csak megjelentek a fotópapíron ezek a különös, csillagszerű alakzatok. Meglepő volt, mennyire könnyen átalakulhatnak a hétköznapi anyagok kozmikus formákká.
Az alkotás számomra mindig kísérletezéssel kezdődik. A gondolat magja már ott van valahol a háttérben, nekem csak azt kell megtalálnom, hogyan csalogathatom elő. A folyamat nem egyetlen műből indul, hanem inkább egy jelenségből vagy felismerésből, amely lassan újabb és újabb irányokat nyit meg. Így növi körül magát egy teljes sorozat.
Nagyon fontos lett számomra a ciklikusság és az egymásra épülés. A művek gondolati értelemben is folytatják egymást, de sokszor anyagi értelemben is. Előfordul, hogy az egyik munka oldata vagy fémrétege szó szerint tovább él a következő műben. Így a sorozatok szinte organikusan kapcsolódnak össze.
Ezért érzed úgy, hogy a kiállítás olyan, mint egy novelláskötet. Minden mű külön történet, de együtt egy nagyobb egészet alkotnak. Mind ugyanannak a kérdésnek a különböző fejezetei: hogyan találkozik egymással az otthon és a kozmosz rejtett világa."