BÁZIS
search
search
HU / SK / ENG

Havran Kati

11. 18. Szöveg

Szőke Erika és Pézman Andrea Enveloppe című somorjai tárlatáról Havran Kati írt az Új Szóban

Szőke Erika és Pézman Andrea Enveloppe című somorjai tárlatáról Havran Kati írt az Új Szóban. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.

"Az egykori komáromi lőszergyár története egyszerre szól a háborúról és az emberi helytállásról, a pusztításról és a gondoskodásról. Szőke Erika, a tárlat alkotója és meghívott vendége, Pézman Andrea Enveloppe című tárlata a somorjai At Home Galériában archív dokumentumok, helyszíni tapasztalatok és kísérleti fotográfiai eljárások mentén idézi meg a múltat, miközben arra is keresi a választ, miként őrizhetők meg és dolgozhatók fel a múlt traumái. 

Állítsd be, hogy az Új Szót az elsők között lásd a Google keresőben!

Történelem és emberi sorsok 

A tárlatnak is címadó Enveloppe története a 19. század elejére nyúlik vissza, amikor az észak-komáromi Öregvár, a Vág és a Duna közötti területen lőszergyártó üzemet létesítettek. Ez kezdetben a helyőrség ellátását szolgálta, mivel a századfordulóra azonban már nagyobb kapacitású hadiüzemre volt szüksége a monarchiának, 1908-ban megkezdődött egy új gyár építése. Ez akkora területet foglalt el, hogy a komáromi erődrendszer egy részét le kellett miatta bontani.  

A császári és királyi hadmérnökök tervei alapján felépült komplexum nem csupán gyártócsarnokokból állt: saját igazgatósági épülete, kapuőrségei, tiszti lakóháza, fürdője, szivattyúháza és üvegháza is volt. A telepen fallal körülvett lőporraktárat alakítottak ki, a gyárat pedig vasúti összeköttetéssel is ellátták. Az üzem hivatalos neve Császári és Királyi Tüzérségi Kutatóintézet volt, amelyet rövidesen, az első világháború közeledtével ismét bővíteni kezdtek. 

A háború végén, amikor a termelés leállt, több ezer ember maradt munka nélkül.

A berendezéseket a csehszlovák hatóságok lefoglalták, és a brünni lőszergyárba szállították. Az épületegyüttes funkciója ezt követően többször megváltozott: 1923 után az északi részen a prágai Dohánygyár egyik üzeme rendezkedett be, emellett iskola is működött a területen, míg a déli részt villanytelep foglalta el. A visszacsatolást követően a Dohánygyár megszűnt, 1945 után azonban ismét megkezdte működését. A villanytelep üzemeltetését egy időre a Budapesti Villamosművek vette át, majd 1948-tól, az államosítás után mindkét üzem állami tulajdonba került. 

kép

A rendszerváltást követően a terület északi része magánkézbe került, a villanytelep pedig a Nyugat-szlovákiai Villamosművek tulajdonába ment át. A valaha kiterjedt hadiüzem épületei ma üzleteknek és szolgáltatásoknak adnak otthont, egy része üresen áll, arra várva, hogy egyszer új funkciót kapjon. 

Az egykori lőszergyár épületegyüttese 2013 óta műemléki védettséget élvez. 

Ezek azok a történeti adatok, amelyeket az alkotók levéltári forrásokból végzett kutatásaik során ismertek meg. Szőke Erikát azonban, a nagyszabású történelmi eseményeken túl az emberi sorsok érdeklik, amelyek a száraz tények mögött sűrűsödnek össze.  

Amelyekről voltaképpen nem sokat tudunk. A hosszú, napi tizenkét órás műszakokban dolgozók mindennapjairól és személyes történeteiről ugyanis kevés dokumentum maradt fenn. Ismerünk azonban néhány fontos részletet: mint például, hogy a hadiüzem három-négyezer embert foglalkoztatott, többségükben nőket, valamint a katonai szolgálat alól felmentett férfiakat és hadirokkantakat. Bár a gyárban szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben, 1914-ben mégis tűz ütött ki a gyárban, 1916-ban pedig hatalmas robbanás rongálta meg két munkacsarnokát, amely számos emberéletet követelt.  

Az alkotók személyesen is bejárták az egykori lőszergyár néhány épületrészét. Szőke Erikára mély benyomást tett a helyszínen szerzett tapasztalat: olyan tárgyakkal találkoztak, amelyek évtizedek óta érintetlenül maradtak."

VISSZA