Száz Pál Kis-keleti daemonologia 2. – A dibbuk című írása az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"I.
A szó sok értelmében legendás Az elrabolt Nyugat avagy Közép-Európa tragédiája című esszéjében Milan Kundera olyasmit állított, hogy a kis-keleti identitás a zsidó identitásban tükröződik és viszont. Megfontolandó, annyi biztos, hogy közös bennük az egzisztenciális idegenség, amivel a közegük, illetve a társadalmuk iránt viseltetnek. Ez a viszony rendszerint konfliktusteli vagy paranoid és skizofrén tüneteket produkál. Származására az idegen nem tud magyarázatot adni, nyelvéből több is van. Elhelyezkedése viszonylagos.
Kis-keletinek lenni valami olyasmi lehet, mint zsidónak, mondja Kundera, zsidónak pedig valami olyasmi lehet lenni, mint (cseh)szlovákiai magyarnak. Grendel Lajos Közép-Európa és kísértetei című esszéje nyomán legalábbis (a [cseh]szlovákiai magyar démonológia alapszövege!). A szerző azt állítja, hogy ebben az úgynevezett Közép-Európában – amelynek keleti kiterjedését szerintünk a Nyugat árnyékába veszve nem lehet pontosan körülhatárolni – minden csupán azon múlik, kik vonultak be épp.
A vészkorszak utáni helyzet pokolibb a pokolinál és ördögibb az ördöginél, ugyanis sok mágus szerint ez a pont magának a démonológiának a végét jelentette. Mások úgy vélik, a vészkorszak olyan volt a démonológia számára, mint a belépés az einsteini fizika birodalmába. A démonológia alaptörvénye ugyanis, mely szerint a démonok keletről jönnek, s nyugat felé terjednek, itt úgy íródott felül, mint a newtoni tömegvonzás törvénye. Érvényes maradt, mégis felülíródott. Bizonyíték erre az ezt követően hirtelen megint a közeli kelet felől kezdődő démonjárás.
A kis-keleti ember eleve zsidó, akkor is, ha csehszlovákiai magyar, kisebbségi, tehát pluralitásban létezik, vagyis a Seholban fordul elő a leggyakrabban. A Grendel és Kundera által sorolt zsidó gyökerű vagy zsidó sorsú kiskeleti írók felsorolásától tekintsünk most el, s említsünk csupán egyetlenegyet: Bruno Schulz. Miért épp ő? Nem azért, mert a galíciai Drohobicsnek volt a szülötte, mint korábban Ivan Franko, az ukrán költő, vagy mert a városka a Monarchia széthullása után Lengyelországhoz került, a haszidizmus más, őshonos régióival együtt. És nem is azért, mert szülővárosában, ebben a lengyel–ukrán, szinte félzsidó porfészekben 1942. november 19-én lelőtte egy német katona a nyílt utcán, egy razzia során. Hanem azért, mert kicsi, de annál értékesebb életművet hagyott hátra. Nem véletlenül hasonlítják gyakran a Kis-Kelet nyugatibb felén élt, egy dekáddal idősebb honfitársához, Franz Kafkához. Schulz, akinek szintén idejekorán zárult le az élete, noha egy évtizeddel többet élt Kafkánál, még kurtább életművet hagyott hátra, mint a prágai író, akit egyébként lengyelre fordított. Utolsó műve, amely nem maradt fenn – vagy máig lappang –, a Messiás címet viselte.
Egy író élete mindig másodlagos. Azért éppen őt említem, mert írásai a kis-keleti démonológia mélységes ismeretéről árulkodnak, s ez nemcsak két kötetének novelláiban, hanem grafikáiban, illusztrációiban és festményeiben is tükröződik. Keletebbre talán éppen Gogol (akivel Kundera a keleti művészt példázza), nyugatabbra talán E. T. A. Hoffmann tartható az ősének (aki egy azóta nyugatiból keletivé, Königsbergől Kalinyingráddá vált város szülötte). A képzőművészetben Francisco Goya lehetne az elődje, öccse pedig Marc Chagall. Még az is lehet, hogy Báál Sém Tovnak, a haszidizmus legendás alapítójának a törvénytelen gyermeke, de psszt, meg ne tudják a zsidók, mert zavarukban tán még ki találnak keresztelkedni, mint egy nemzedékkel korábban az ugyanebben a régióban felbukkant Jakov Frank mintájára a hamismessiás követői."