Slavka Liptáková prózája Vályi Horváth Erika fordításában az Irodalmi Szemle 2026/3. számában jelent meg. Teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén olvasható. Az Irodalmi Szemle nyomtatott változata a 2026-os évre megrendelhető az Irodalmi Szemle és a Madách Egyesület honlapján, ugyanitt megvásárolható az egyes lapszámok nyomtatott és pdf-változata is.
"Aznap délelőtt minden valahogy csendesebb és visszafogottabb volt. Moma a zongora mellett ült és a 8. c-moll szonátát gyakorolta, amely a megtanult fekete-fehér koreográfiában könnyedén siklott a keze alatt. Már nem hibázott. Ujjai automatikus magabiztossággal érintették a billentyűket. Igazából mintha kissé lemaradt volna mögöttük. Mielőtt még rájött volna, melyik hang követ kezik, ujjai már a helyükön voltak, készen arra, hogy pontosan kimért erővel lecsapjanak. Most azonban vissza kellett fogni őket. Nem akarta megzavarni anyja hangjának monoton dallamát, amely a konyhából hallatszott át hozzá.
Épp telefonált, és aprólékosan átbeszélte a részleteket. Moma arra tippelt, hogy Klára anyjával beszélget, hogy együtt véglegesítsék az indulás előkészületeit. Két nap múlva Klára anyjának autójában ül majd, aki Klárát és őt elviszi egy zenei tehetségeknek szóló nyári táborba, valahova a morva–szlovák határvidékre. Már holnap indulniuk kellett volna, de Klárának letört az egyik foga, ezért még egy nappal elhalasztották az utazást. Kis késéssel csatlakoznak a tehetséges zongoristákból álló kis csoporthoz.
Moma egyáltalán nem bánta a halasztást. Nem várta a táborozást. Sőt, egy kicsit félt is tőle. Biztos volt Beethoven szonátájában, amelyet időközben már a sajátjának tekintett, de egy új kotta gondolata enyhe szédülést váltott ki belőle, mintha az ember egyszeriben csak egy olyan csónakban találná magát, amely túl keskeny ahhoz, hogy stabilitást nyújtson, és egy új, természetellenes helyzetben kell megkeresnie az egyensúlyt."