Petres Csizmadia Gabriella kritikája Száz Pál A tizedik kapu. A haszidizmus hatása a magyar irodalomra című monográfiájáról az Irodalmi Szemle 2023/7-8. számában jelent meg. Teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén olvasható.
"Haszid történetek nyomában
A haszidizmus 20–21. századi magyar szépirodalmának értelmezési terébe vezeti be az olvasót Száz Pál A tizedik kapu. A haszidizmus hatása a magyar irodalomra című monográfiája. A haszid kultúrát és gondolkodásmódot megidéző kötetcímben viszszaköszön a közép-európai haszid vonatkozású művekben kedvelt – lásd például: Jiří Langer: Devět bran, [1] Patai József: A középső kapu, [2] Kárpáti Péter: A negyedik kapu [3] –, haszid tudásba és hagyományba bevezető kapu allegóriája, amely a monográfia szövegterében egyfajta kiegészítő kapuként a haszidizmussal összefüggő művek irodalomtudományi elemzése felé kívánja megnyitni az utat. Ennek értelmében a vizsgálat tárgyává választott művek túlmutatnak a dokumentumszerűségen, és a hitelességük kérdésének kutatása, a referenciális vonásaik feltárása helyett elsősorban irodalmi konstrukcióként, a fikció világaként értelmeződnek, ugyanakkor az elemzések nem hagyják figyelmen kívül a szövegek társadalmi-kulturális beágyazottságát, transzkulturális vonásait és a judaizmus szöveghagyományával kiépített intertextuális kapcsolódásokat sem.
A kutatás legnagyobb erényei közé tartozik, hogy egyrészt a haszidizmusról és az abból merítő szépirodalmi művekről szóló szélesebb diskurzusba kíván bekapcsolódni (rámutatva a magyar haszid örökség európai inspirációira, többek között Martin Buber német nyelvű gyűjteményeinek vagy a cseh Jiří Langer műveinek hatásaira), másrészt szinkrón és diakrón szempontból is foglalkozik az értelmezésre választott korpuszával (külön fejezetben tárgyalja a 20. század első felének haszid irodalmát, „amikor még létezett a haszid kultúra a maga folytonosságában”[4], és külön foglalkozik a holokauszt csöndjét követő, 1989 utáni neohaszid irodalommal, mindemellett folyamatosan nyomon követi az egyes korszakok közti kapcsolódási pontokat). Harmadrészt pedig kísérletet tesz egy szociokulturális kontextusba illesztett, kelet-közép-európai neohaszid transzkulturális és kisebbségi kánon körvonalazására, amely éppen nyitottsága, töredezettsége, körülhatárolhatatlansága, esszencianélkülisége miatt válik egyszerre általános, haszid jelenségek hordozójává és egyben regionális kötöttségéből adódóan egyedivé. Ez utóbbi szándék egyedülálló és innovatív vállalkozás, mivel a magyar nyelvű haszid irodalmi művek átfogó jellegű vizsgálatával ezidáig csupán egyetlen tanulmány, Kelemen Zoltán Az emlékezet szépirodalmi nyomai [5] című írása foglalkozott. Száz Pál rámutat, hogy míg a kelet-európai héber és jiddis nyelvű zsidó irodalomban, valamint az orosz, ukrán és lengyel irodalomban a haszidizmus az irodalmi hagyomány szerves részét képezi, a magyar irodalomban a másság, az idegenség alakzataként, a köztesség, fluiditás, periféria, határhelyzet jelenségeként artikulálódik, így kiváló alkalmat kínál a transzkulturalitás, kulturális hibridizálódás, regionalitás, határátlépés, fikcionalizáló gesztusok stb. szempontjából történő vizsgálódásra."