Penge. Csehy Zoltán kritikája Kiss Tibor Noé Olvadás című regényéről az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Kiss Tibor Noé regénye részint poétikus tudatregénynek, részint naplószerű mozaikregénynek hat. Cselekményét az a kettős stratégia rajzolja ki, hogy az olvasói történetészlelés párhuzamosan fut a szereplők önismereti életrekonstrukcióival. Kontextusokat kell teremteni, semmit sem kapunk készen, holott „minden” előttünk van. Ennek a kettős játéknak az izgalmát a szinte spontánul egyszerű és nemes költőiség katalizálja. A költőiség itt és most nem mutatványos metaforákat, retorikai bravúrokat, hanem minimalista kiélezettséget és fragmentált titokzatosságot jelent.
A rekonstrukció olykor inkább automatikusan generálódó fájdalmat okoz: nem egyszer inkább a feledésre méltó, traumatikus vagy egyszerűen kellemetlen momentumok kerekednek felül, a memória dolgozni kezd, a tudat a felszínre vet olyasmit is, ami az értelmezői játék irányának megváltoztatására késztet bennünket.
A regény egyik szólamát Edit monológja adja, aki korábban szociális munkásként dolgozott. Férje, a kultúrantropológus Attila húsz év után tér vissza a hantik és mansik földjére: az ő munkanaplója a másik vezérszólam. A terepmunka párhuzamosan zajlik, a kultúrantropológus egy teljesen megváltozott világgal szembesül Szibériában, Edit pedig saját és családja élettörténetét tekinti kultúrantropológusi terepnek, melynek terepviszonyai hasonlóképpen átrendeződtek.
Szibériát jobb tajgának nevezni, mert „Szibériából az emberek általában nem jönnek vissza”. Visszatérni mindig kockázatos, és nemcsak a tajga távoli vidékének elmosódott koordinátái közé, hanem a gyerekkorba is, melyet ráadásul az anyai félelem „kiradírozott” a kisemmizett gyerek tudatából.
A „kutatás” hol szinte tudományos, hol életszerűen amatőr eszközökkel zajlik: a férj dőlt betűs munkanaplója ragyogóan tárgyilagos, Edit szakadozott monológja vagy ragyogóan költői, vagy szinte kérkedően naturalista. A kutatások tulajdonképpeni tárgyai az újrakezdések és a veszteségek lesznek, a magányban felcsillanó nemes érzelmek, illetve a kísértő emlékképektől való szabadulás lehetőségei. Edit nagyanyja halála miatt tér vissza gyerekkora terepére, ahol újraélednek a dermesztő traumák, ám a szöveg mindig ügyel az arányokra, és költői mederben tartja a kegyetlen motívumokat, a testi és lelki bántalmazás utóhatásainak kétes következményeit görgető elbeszélést."
