Peer Krisztiánnal Kassai Zsigmond készített interjút a 24.hu-n, ahol a beszélgetés teljes terjedelemben olvasható.
"Ősszel új verseskötete jelent meg a kortárs magyar irodalom középgenerációjához tartozó Peer Krisztiánnak, aki a NER és a kormány kultúrpolitikájának egyik legkövetkezetesebb kritikusa. Költői és magánéleti számadásról, az érett költő motivációiról, morális dilemmákról kérdeztük, valamint arról, miként látja tizenkét év elteltével a kultúrharcos térfoglalást.
Tavaly nyáron voltál 48 éves, és szeptemberben jelent meg legújabb köteted, a Bizony. Olvasás közben folyamatosan az volt az érzésem, hogy afféle költői számadásról van szó.
Ami egyébként a legjobb Kosztolányi-kötet címe, szintén 48 évesen írta, és amit azután, hogy Farkas Zsolt felhívta erre a figyelmemet, újraolvastam. Picit játszottam is vele – Három szatíra című vers a Számadásban is szerepel –, de azért főleg megfélemlített. Abban a tizenöt évben, amikor a költők megírják azt az életművet, amire lehetséges lenne innen büszkén visszatekinteni, én valami mással voltam elfoglalva. De egy ideje már igyekszem utolérni magam. Avokádó a banánok között. Most tartok életműben a harmincas éveim közepén.
Akkor kijelenthetjük, hogy az érett költő szólal meg ebben a kötetben?
Sőt, túlérett. A könyvben előre is szaladok a kései líra témáiig és hangütéséig. Tulajdonképpen ez az öregségérzet – mindjárt túlleszünk rajta – is egyfajta rezervátum, ahová visszahúzódtam az iparosodás elől. Vagy kapkodás: nehogy lemaradjak erről is. Térey Jánosnak van egy rövid szövege rólam, amiben azt írja, hogy „Érett Peer azonban kétségtelenül nincs, a késeit meg ki tudja.” Parancsolj!
Elvesztegetett időnek érzed azt a tizenöt évet?
Kár ezen siránkozni, így alakult. Sohasem sikerült igazán interiorizálnom a talentumokról szóló példázatban manifesztálódó bankármentalitást. Vannak vékony életművek, azokhoz könnyebben is nyúlunk, ilyenekkel próbálom vigasztalni magam. Az sincs megmondva, hogy a félmaratont milyen részeredményekkel kell lefutnod. Egy ideig ücsörögtem a gyepen, hogy elmaszkírozzam a saját lábamban való elbotlásomat, most újra felvettem egy utazósebességet, már csak annyi kell, hogy éljek még húsz évet ezen a lángon.ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU
Az ismertségedben nem nagyon látszik ez a 15 év kihagyás. Mégiscsak érett költőként ünnepelnek. Mit gondolsz, miért?
Sokan szeretik például az interjúimat, és azt adtam a sötét években is. Amikor egyébként költőként is fejlődtem, dacára annak, hogy nem fejeztem be verset, leginkább a színháznak köszönhetően. Megváltozott a viszonyom a szövegeimhez, megerősödtek a szerepjátszó skillek, megtanultam dalban elmondani, sokkal befogadóbban tudtam olvasni versenykényszer nélkül, ameddig olvastam. A költészet csak egy szelete a peerkrisztiánkodásnak, sok szempontból kifejezetten performernek gondolom magam. Sokkal több kötődésem van a neoavantgárdhoz, mint ahogy elsőre látszik."