Németh Zoltánnal Renczes Ágoston beszélgetett a magyar kultúrpolitika forró hétfőjéről a Napunkon. Teljes terjedelemben a Napunk online felületén olvasható.
"Németh szerint is a legnagyobb felháborodást az MMA okozza, ugyanis mindenki azt várta, hogy a kormány nem fogja érintetlenül hagyni. „A Magyar Művészeti Akadémia annak a szimbólumává vált, hogy hogyan lehet az irodalmat és a kultúrát politikai kifizetőhellyé változtatni” – fogalmaz a Bázis társelnöke. Az MMA-nak nem a legjelentősebb, külföldön is sikeres írók váltak a tagjaivá: nem volt az MMA tagja Esterházy Péter, Kertész Imre, Kovács András Ferenc, Nádas Péter, nem tagja Tompa Andrea, Parti Nagy Lajos és a Nobel-díjas Krasznahorkai László sem. A tagság nagy részét közismerten Fidesz-közeli alkotók teszik ki, akiket nem tart az irodalmi köztudat a szakma legkiemelkedőbb alkotóinak, miközben havi juttatást kapnak akkor is, ha nem végeznek érdemi munkát.
Ugyancsak problémás a Nemzeti Kulturális Alap is – magyarázza Németh. Az NKA-támogatásoknak kicsi a keretösszege, amelyből legfeljebb 12 személy teljes évi ösztöndíja jön ki. Másrészt továbbra is fennáll az a még L. Simon Lászlótól származó gyakorlat, amely szerint aki pályázik, annak be kell fizetnie a 33 ezer forintos pályázati díjat (ez jelenlegi árfolyamon kb. 90 euró), amely akkor is az NKA-nál marad, ha nem nyer a pályázó. Az elmúlt 16 év során kivéreztetett irodalmi-kulturális élet szereplőinek jelentős része nagyon szerény körülmények között él, nekik gondot okot előteremteni ezt az összeget. Ha meg nem nyer a pályázatuk, a pénz marad az NKA-nál. Összehasonlításként: Szlovákiában nem kell pályázati díjat fizetni a Kultminornak; akkor kell öt százalék önrészt biztosítani, ha nyer a pályázat.
Ráadásul még mindig ugyanazok a kuratóriumi tagok döntenek a pályázatokról, mint korábban. Ugyan a minisztérium által delegált tagokat Tarr Zoltán lecserélte, de ott maradtak az MMA tagjai és azok, akiket a szakmai szervezetek delegáltak. Ezek a szakmai szervezetek ugyancsak a Fideszhez köthetők."


