Németh Zoltán Hallucinációk 10. Fáslihang című prózája az Irodalmi Szemle 2024/10. számában jelent meg. Teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén olvasható.
"Először a bőrömet fejtettem le, néhány bemetszést ejtettem csuklótájon, majd a nyaki ütőereket megkerülve a Nagy indiánkönyvből ismert eljárást a gyakorlatban megvalósítva vágásokat ejtettem a tarkón, és a pengeéles japán kést végigvezettem az orrcsatornán, keresztülmetszve a szájat, határozott, egyenes, erőteljes mozdulattal belevezetve a köldökcsomóba, majd cizellált mozdulatokkal a nemiszervbe. A comb- és lábszárbőrt kétoldalt széthajtva nadrágként vetettem le.
Igen, a tenger egészen különleges hangulata néha esztelen tevékenységre csábítja a közelébe merészkedőt. A tenger! A különleges sodrások, csapodár áramlások, az intenzív szélmunka felnyitja a teret különös útirajzokat hozva létre. Az én lenyúzott hófehér bőröm megjárta a Dardanellákat, az Ohotszki-tengertől a Drake-átjáróig bukdácsolt, néhányan a Jáva-tengeren látták feltűnni, majd az Arafura-tenger érintésével jutott el a tengerparti ronga törzs tagjaihoz. Bőrömből az egyik településen fiatal lányok házasság előtti mágikus heverője lett, isteni ágyhuzat, amelyen illett legalább egy órát eltölteni. Nem csoda, hogy kilenc hónappal később zebracsíkos gyerekek születtek végig a tengerparton, és csak terjedt-terjedt a zebracsíkos bőr, egyértelmű divatként és vágyott tárgyként. Egy zebracsíkos férfit az ágyamba, sóhajtották a bantu és holland nők, zebracsíkos nőt a politikai pártunk élére, verték az asztalt a kínai és argentin férfiak. És úgy lett.
Közben már a szemem kivájásával foglalatoskodtam, a két merész golyóbist is a tenger bölcsességére bízva."