Németh Zoltán A külföldi magyar nyelv című tárcája az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Elképesztően kék volt az égbolt, irizált az ablaküvegen a fény, alattunk sűrű, habos felhők. Talán 2011 novembere lehetett, amikor Szentpétervárra lett lehetőségem utazni, a helyi hungarológiai tanszék konferenciájára kaptam meghívást. Vízumot kellett igényelni, majd pedig logisztikailag megtervezni az utat. Budapestről Frankfurtba repültünk, aztán Frankfurtból a Lufthansa járatával Szentpétervárra. A testvérem kísért el, aki akkora már a fél világot bejárta, így számára nem okozott gondot mindezt megtervezni.
A szállásunk a helyi futballklub, az FK Zenit Szankt-Petyerburg stadionjától volt nem messze. Sötét, hideg éjszaka volt, emlékszem, viccesen megjegyeztem, majd bejelentkezünk Huszti Szabolcsnál, aki akkor itt idegenlégióskodott. A november azt jelentette, hogy már jeget kezdett növeszteni a tenger a számtalan híd alatt, de bennünket nem riasztott vissza, napi tíz kilométereket gyalogoltunk, egykori besztercebányai kolléganőm, Horváthné Berlák Irén, aki épp itt volt lektor, és Okszana Jakimenko műfordító, a helyi hungarológia tanszék tanára társaságában. Az külön írás témája lehetne, hová jutottunk el: Nagy Péter cár Kunstkamerájának torz embriókat bemutató kiállításától, amelyből egy verseskötetet is írtam, az Ermitázson át Carszkoje Szelóig – ma a Puskin nevű településhez tartozva már Szentpétervár része.
De vissza a szálláshelyünkre! Megkaptuk a hideg, alig fűtött szobát, amelyhez egy (talán elektromos) fűtőtest is tartozott, majd másnap beültünk reggelizni a kis, talán 6-7 férőhelyes étkezőbe, ahol rajtunk kívül más nem tartózkodott. Az előző esti portásnő hozta ki a reggelit, tört orosz nyelven válaszoltunk a kérdéseire, igen, tojás jó lesz, majd amikor visszaért, döbbenten állt meg fölöttünk. Я думал, вы словак, а вы говорите по-венгерски? Azt hittem, maguk szlovákok, de magyarul beszélnek? Majd magyarul folytatta, tökéletes magyarsággal, néha keresve a szavakat mesélte el az élettörténetét. A férjem magyar volt, katona, Debrecenben éltem tizenkét évig, de aztán elváltam, visszaköltöztem Szentpétervárra az 1970-es években, azóta nem beszéltem senkivel magyarul.
Ez hihetetlen, mondom a testvéremnek, hogy itt vagyunk az 5-6 milliós Szentpéterváron, és az első ember, akivel találkozunk, tökéletesen tud magyarul.
Talán egy év sem telt el, amikor Szófiába utaztunk, újra ketten."