Nagy Hajnal Csilla Majdnem észszerű távolságból című verseskötetéről Havran Kati írt az Új Szóban. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Nagy Hajnal Csilla negyedik kötete olyan lírai teret hoz létre, amelyben elmosódnak a határok jelen és múlt, emlékezet és álom, valóság és fikció között. A Majdnem észszerű távolságból verseiben a kétely alakítja a költői megszólalás lehetőségeit.
„Csak hadd nézzelek / majdnem észszerű távolságból / abban a / tizenegy hónapban és / négy napban / amennyit még ezen a bolygón töltesz.”
Az idézet Nagy Hajnal Csilla Majdnem észszerű távolságból című verseskötetének nyitóverséből származik. A kötet címét is szolgáltató versrészlet azt sugallja, hogy a lírai én egyszerre tartózkodik a jelenben és a múltban. A címben is hangsúlyossá tett észszerűség felől nézve ez természetesen paradoxon, ám éppen ez a paradoxon válik a kötet egyik fontos szervezőelvévé. „Okkal jött ebbe a városba, / talán meghalni, / talán megszületni, / de mindkettő túl messze volt még” – olvassuk az Isztambulban játszódó Deniz című versben. A szerző itt is mintha az idő fölé emelkedne, mintha egy olyan nézőpontból szemlélné az idő folyását, amelyet nem érint sem az idő múlása, sem talán az elmúlás.
Miért ez a paradoxon, miért szükséges kívül helyezkedni az időn?
Kézenfekvő feltételezés, hogy ez a tudatállapot a gyász tapasztalatára emlékeztet: arra az állapotra, amikor a fájdalom különös kettősséget hoz létre, amikor az elme egyszerre időzik a jelenben és a múltban. A kötet verseit mélyen áthatja az elmúlás közelségének élménye és a gyász – nem csupán egy másik ember elvesztése fölött érzett gyász, hanem a meg nem élt lehetőségek, az elszalasztott pillanatok miatti gyász is. A költő újra és újra visszatér ezekhez a mi lett volna, ha típusú helyzetekhez – ami valamelyest szintén paradoxon, hiszen a lírai én valójában rendkívül gazdag tapasztalatvilágot jár be.
A költő azonban nem csupán az idő fölött áll, hanem saját történetei fölött is. A Majdnem észszerű távolságból Nagy Hajnal Csilla negyedik kötete, mely organikusan nő ki eddigi munkájából.
A kötet versei találkozásokról, sorsokról, sorstöredékekről mesélnek, helyenként erősen prózai jellegűek, hátterükben utazások, álmok és emberi kapcsolatok sejlenek fel.
E tekintetben a kötet erősen emlékeztet a szerző Hét című kisregényére, amelyben ugyan külön szálakon bomlik ki a szereplők sorsa, egy idő után ezek a szálak azonban összefonódnak, összekuszálódnak."
