Molnár T. Eszter Megérkezni valahová című tárcája a Telexen jelent meg. Teljes terjedelemben a Telex online felületén olvasható.
"Végtelenül hosszú az út Budapest és Berlin között. A város határában már elviselhetetlen az unalom, hiába veszik át a felásott krumpliföldek helyét gyárak, raktártelepek, később villák és kopott bérházak, a sárga, a vörös és a fehér is szürkének látszik, mintha piszkos lenne a napfény. Az utasok szunyókálnak, körülöttük csomagok, felöltők, fonott kosárban alvó tyúk. Egyedül Ida izgatott, fél fenékkel ül a padon, szorítja a nehéz szőnyegtáska fülét. Nincs szokva az utazáshoz. Húszéves koráig ki se tette a lábát Budapestről, azóta is csak kétszer kísérte el az apját Bécsbe. Elsőre az idős Csekonics grófnőről kellett méretet vennie, másodszor a jövendőbelije szüleivel találkozott. Mindkét alkalommal rettegett. A grófnő meglepően barátságosnak bizonyult, bátorítón mosolygott, amikor Ida a csipkemintákkal ügyetlenkedett, vagy leszaladt a kezéből a mérőszalag. A jövendőbelikkel már nem volt ilyen egyszerű. Az após épp csak egy pillantásra méltatta, megvan-e keze, lába, aztán szó nélkül el is fordult tőle. Amíg a férfiak elvonultak a szomszéd szobába, hogy a házasságközvetítő segítségével a hozomány kérdését megvitassák, Ida magára maradt a leendő anyóssal. Olyan sovány volt, hogy az ujjain lötyögtek a gyűrűk, és olyan alacsony, hogy ha székre ült, nem ért le a lába. Ő sem szólt Idához, helyet foglalt a terített asztalka mellett, és maga elé húzott egy ezüstözött csészét. Ida megértette, a kávéskanna után nyúlt, töltött, aztán cukrot és tejet kínált. A keze alig remegett. Töltött a házasságközvetítő feleségének, két lányának, végül magának is. Még sosem járt olyan háznál, ahol nem pipacsos vagy rózsás, hanem ezüstfüstös porceláncsészében szolgálták fel az uzsonnát. Ahogy a kezébe fogta, csalódást érzett. Nem ilyennek képzelte az ezüstöt, nem ilyen kopottnak, feketének. Másfél órán át tartott a tárgyalás a szomszéd szobában. A jövendőbeli anyós azalatt a háziasszonnyal beszélgetett, Ida pedig illedelmesen hallgatott. Jó benyomást szeretett volna kelteni, pedig tudta, hogy nem múlik rajta semmi. Az apja ajánlattal érkezett: üzletet nyitna Berlinben, a legnagyobb lánya vezetné. A jövendőbeli após nagy tiszteletű textilkereskedő volt, és kívánatosnak tartotta, hogy egy új, az eddigieknél finomabb kalapkereskedés nyíljon a Brunnenstrassén, azonban a támogatásának volt egy feltétele: a legkisebb fiát, Isidort akarta üzletvezetőnek. Isidor és Ida korban egymáshoz illett, a fiú tanult volt és komoly, a lány jól nevelt és dolgos, nem lehetett semmi akadálya annak, hogy összeházasodjanak. Így aztán egy hónappal később Ida felszállt a Berlin felé induló vonatra, hogy berendezze a boltot, mire az apja meghozza az első tavaszi kollekciót."