Milyen is egy tenger? Csutak Gabi prózája a Helikonban jelent meg. Teljes terjedelemben a Helikon online felületén olvasható.
"A repülő kora délután érkezett, de már sötét volt. Fel voltam készülve, hogy hosszasan bolyongok majd, mire kijutok az épületből, mégsem a táblákat követtem, hanem egy fiatal párt, akik helyieknek tűntek. Próbáltam ugyan megtanulni néhány szót a nyelvükön, de most csak a rengeteg dupla magánhangzót és mássalhangzót, a szaggatott ritmust ismertem fel. A színes kötött sapkák is ismerősek voltak, valószínűleg kézműves termékeiket népszerűsítő videókból. A fülvédő részről lógó hosszú madzagok csalogatóan lebegtek a huzatban.
A tört angolsággal zajló levelezés alapján nem voltam biztos benne, hogy mindent jól értettem, de elvileg egy Janika nevű középkorú férfit kellett keresnem a kijáratnál. Fölöslegesen aggódtam, ez volt a legkisebb fővárosi reptér, ahol valaha jártam, alig nagyobb egy buszpályaudvarnál. Öt percbe sem telt, amíg kijutottam az épületből. Még mielőtt kiléptem volna a fotocellás ajtón, feltűnt a tanácstalanul nézelődő férfi, aki ugyanolyan sapkát viselt, mint a fiatalok, akiket landolás óta követtem. Mégsem mertem egyenesen odamenni hozzá, inkább megálltam a bejárattól pár méterre, és rágyújtottam. Tanácstalan nézelődést imitáltam, hogy ő ismerjen fel előbb. El is indult felém, és rágyújtott. Pont olyan távolságra torpant meg, hogy nem tudtam eldönteni, hogy odaállt mellém, vagy csak véletlenül került a közelembe. Ritkábban szívtam bele a cigarettámba, hogy egyszerre kelljen elnyomnunk a csikket. Akkor vettem észre, hogy köd van. A velem szemben szétterülő kásás, narancssárga fényben még képzeletbeli pontot is nehéz lett volna találni, ahol megpihenhetett volna a tekintetem. A férfi éppen a megfelelő pillanatban felém nyújtott egy kis fémtégelyt. Hirtelen nem jutott eszembe, hol láttam már ilyet, beletelt egy-két másodpercbe, amíg rájöttem, hogy egy hordozható hamutartót tart a kezében. Túl óvatosan nyomtam szét a parazsat, így a szokásosnál hosszabb ideig tartott. Messziről olyan lehetett, mintha módszeresen lyukat égetnék a férfi tenyerébe. Amikor végre befejeztem, olyan mozdulattal csúsztatta a zsebébe az ezüstszínű korongot, mint nagyapám a zsebóráját, amikor úri szabónak nevezte magát, mielőtt kocsmázni indult."