Lovas Emőke írt Pion István A Búbánat-völgyön át című kötetéről a Zsiráfon. Írása teljes terjedelemben a Zsiráf online felületén olvasható.
"Pion István költő, slammer, újságíró első regénye a Tavaszi Margóra jelent meg a Jelenkor gondozásában. (Ki)bírható? Alig. Az akár egy levegőre elolvasható (kis)regény után leginkább levegőnk nincs, nem marad, csak valami fojtogató frusztráció a rendszer miatt, és végtelen hála, hogy Pion szövege arra tanít: a titok bezár, a kimondás segít (tovább)élni.
„Hazánkban hosszú évtizedek óta hallgatás övezi azokat a sötét titkokat, amelyekről a világ felvilágosultabb részein már elkezdődött a feltáró diskurzus” – írja Perintfalvi Ritának az egyházi szexuális ragadozókkal szembenéző könyvének, az Amire nincs bocsánatnak (Kalligram, 2021) a fülszövegében Péterfy-Novák Éva.
Pion István autobiográfiája – ahogyan Perintfalvi feltáró tanulmánykötete – megszüntet minden titkot. Beszél. Először a szépirodalom eszközeivel – mintha naplótöredékekben mesélné el iskoláséveit, a kollégiumokat, az egyházi iskolát, aztán a kötet utolsó harmadában mindez átfolyik egyfajta dokumentumszerűségbe, tárgyilagos leírásokba és jogi iratokba.
Az első részek hosszan kitartott kamaszhangja végig mintha víz alól szólna (a Búbánat-völgy tavainak vízéből kiálló facsonkokon ugrálunk az elbeszélővel együtt, aztán alá-alámerülünk, elhangzik valami, aztán annak a majdnem ellenkezője is, kicsit megcsúszik a valóság [?], egy-egy név, adat), a bántalmazott test fizikai és a traumatizált tudat valóságérzékelése ez, az önvédelemből felejtés állapota – ami mégis megvédi attól, hogy egy szerzetes által elkövetett szexuális abúzus áldozata legyen."
