Lošonská Dékány Nikolett Vidám néni című tárcája az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Ha társasházban lakik az ember, a házmesterrel bizony jó jóban lenni. Esetemben a házmester asszonnyal. Pani Pochyla, azaz Ružena, Rózsa néni első ránézésre mogorva és szigorú asszony, nagyon sokan utálják a házunkban, de én épp az ilyen nehéz diók megtörését kedvelem. Mert az ilyen kemény héj mögött általában rejtett kincseket lehet találni. Ebben az esetben nem kellett sokat törni se magam, se őt.
A társasházunkban mindig van egy úgynevezett hetes, aki azon a héten a rendért és a tisztaságért felel. Egyedül a hiányzókat nem kell jelenteni a tábla előtt. Bár tábla, az van, oda van az aktuális takarító lakástulajdonos neve kifüggesztve. Na meg az is szépen le van írva, mi mindent kell elvégezni. Na most, amikor én először kerültem sorra, nem nagyon tudtam, mettől van a meddig. Meg aztán szeretek takarítani. Időm is volt, kedvem is, hát felsöpörtem és felmostam az egész lépcsőházat. Mint kiderült, elég lett volna az előteret. Mikor ezt Rózsa néni meglátta, na, akkor és ott megváltozott az arca, s vele együtt a hozzám való állása is. Bingó! Megszereztem! Annyira hálás volt, azt mondta, ezért most muszáj adnia nekem valamit. „Dehogy kell. Szívesen csináltam, jólesett.” „Nem, nem. Itt várjon!” Rohant a hatodik emeleti lakásába, majd vissza egy óriási Študentská pečaťtyal. Azóta többször áthívta a férjem is apró-cseprő munkákra. Szívesen ment, és nem csak azért, mert ő a házmester asszony, és mint már fentebb írtam, vele jó jóba lenni. Hanem mert egyszerűen szeret segíteni, egyedül élő nyugdíjas néniknek meg pláne.
Az ilyen egyedül élő nyugdíjas néniknek persze megvannak a maguk rigolyái is. Volt például egy üzengetős papírharc közte és az egyik kétgyerekes anyuka között, aki mindig az előtérben hagyta a háromkerekű babakocsiját. Engem nem zavart. Gyerek nélkül is át tudtam érezni, milyen lehet két picivel napi többször leveretni a babakocsi-tárolóba, ami mellesleg tele van biciklivel, aztán vissza a háromkerekűvel. Egyenlő a lehetetlennel. Engem nem zavart a térfoglalás. Rózsa néni viszont többször levélben szólította fel a lakótársat, hogy a babakocsinak márpedig a tárolóban a helye. Hetekig folyt a harc, majd egyik napról a másikra elnémultak a fegyverek, megegyeztek a felek. Helyet talált egymás mellett a babakocsi és Rózsa néni virágokkal teli asztala is. Nekünk is lett aztán egy háromkerekű babakocsink. Féltem is ezek után az előtérben hagyni. Fontosabb volt a jó szomszédi kapcsolat. Végül ő kérdezte meg a férjemet, hol a babakocsink. „Hát, az autóban” – felelte. „Nyugodtan hagyják az előtérben!” – ajánlotta fel Rózsa néni készségesen. Mondom, megéri jóban lenni a házmester asszonnyal."