Meg se tudom mondani, csak elmegy ez a hét is, mielőtt elkezdődött. Tele a naptár. Csak az jut eszembe, amit elfelejtek. Ma meg kell szerveznem a jövő keddet. Az foglalkoztat, amit nem csinálok. Nem írok, nem olvasok. Hadd ne parafrazeáljak. Szervezek, adminisztrálok, oktatok. Elfelejtettem gyógyszert íratni a kutyának. Ki kell vennem a fügefát a ledőlni készülő kőfal mellől. Szerdán talán. Nem fér hozzá a kőműves. Hiánycikk egy csomó gyógyszer. Ha az ember vagy a kutya nem beteg, nem is gondolná. Hátha este hozzáférek a fordításhoz. Valamit ki kell venni előle. Nem hívnak vissza, pedig már késő lesz. Most hozassak sódert vagy ne hozassak. Írok egy verset vagy egy éve, arról szól, hogy nem férünk hozzá Gyurival a tóhoz. Elfelejtettem lezuhanyozni. Zuhanyozás közben egy csomó minden eszembe jut. Jövünk haza kiállításról valahonnan, de mindig közbejön valami. Belépek a patikába, hogy jött-e ma gyógyszer. Bajáról vagy Kaposvárról, de le van eresztve a sorompó. A sóder végül is eláll, de a cement megdöglik, ha most nem fogunk hozzá. Mikor odaérnénk, ott áll keresztbe fordulva egy lerobbant Ikarus. Pedig ott van a tó, Gyuri csak tudja.
Ladányi István
10. 8. Szöveg