L. Juhász Ilona Rozsnyó emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében című kötetéről Klamár Zoltán írt az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban. A könyv a Fórum Kisebbségkutató Intézet Jelek a térben sorozatának 7. köteteként jelent meg idén, a 2018-ban megjelent komáromi monográfia ikerköteteként. A recenzió teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható: https://ujszo.com/szalon/allittatta-varos-halas-kozonsege.
"Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül,
milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!
Az ünnep a különbözés.
Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.
(Márai Sándor: Az ünnepekről)
Állítsd be, hogy az Új Szót az elsők között lásd a Google keresőben!
Valahogyan tagolni kell az ember számára a nagyon is véges időt. Valahogyan meg kell jelölni a környezetet, amiben élünk, hogy otthonosabb legyen számunkra. Valamilyen ünnepet kell a jel köré kreálni – felemelőt, pátoszosan szomorút, meghitten bensőségest, olykor örömtől duzzadót –, gondoskodni kell arról, hogy évente ismétlődjön minden. A visszatérő ünnep épüljön be a tudatba, emléke generációkat kísérjen. Elsőre ez jutott eszembe L. Juhász Ilona monográfiáját lapozgatva.
Érdekfeszítő olvasmány a tekintélyes terjedelmű, album méretű könyv, melynek címe: Rozsnyó emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében.
Nem csak a boldog békeidők emlékei
Noha emlegeti őket a szerző, mégis, dicséretes módon lehántja róluk a mostanság oly divatos, pátoszos monarchianosztalgia héjat. Helyette tárgyszerűen objektív, tényekre szorítkozó szövegek alapján tájékozódhat az olvasó az egykori valóság polgári világáról. Azon belül is a nemzeti történelem, de főként Rozsnyó várostörténeti múltjának alakításában szerepet vállalókra emlékező jelállító gyakorlat bemutatására fókuszál, mégpedig a teljesség igényével. Ily módon a mindent megmutatni akarás vezérfonalként feszül a sorok között. Olyan neveket, élettörténeteket fűz össze, melyek tartósan példaértékűek az egykor éltek és a mostaniak körében. Bemutatja azt a kánont, amely a helytörténeti sarokpontokat kijelöli.
Ha megnézzük, kik azok, akiknek emlékét megörökítette a város közönsége, akkor a legfőbb ismérv a társadalmi hasznosság, a közjó szolgálata.
Ezt tette Dr. Kiss Antal (1813–1883), aki egy Rozsnyóra telepedett, Bécsben végzett orvosdoktor volt. 1848-ban a városban szerveződött honvédzászlóaljba orvosnak állt. A későbbiekben jelentős szerepet vállalt a városi dalárda megalakításában, illetve a helyi orvosok életrajzírójaként ismert. Ezen érdemei okán már a temetését követően szoboralap létesült, majd nem is olyan sokára, 1885-ben, a sétatéren felállították a Ganz gyárban, vasból öntött obeliszket.
Igencsak érdekes a Kósa–Schopper kórház története, illetve a két személy szerepvállalása a városi közösségben. Kettejük példamutatása és anyagi áldozatvállalása megint csak a közt szolgálta, hiszen – mint azt L. Juhász Ilona írja – az orvos és a püspök adományából épült fel 1887-ben az intézmény impozáns épülete. Ezért emlékük részévé lett a várostörténetnek. A sor Szabó István tudós paptanárral, műfordítóval folytatható, aki szintén máshonnan érkezett a városba. A rozsnyói püspökség titkára, a gimnázium tanára papként is szolgálta a közösséget. Noha a szoborállítás terve nem helyben fogant meg, mégis örömmel vették azt, sőt a tanári kar úgy határozott, maga is támogatja anyagiakkal. A szobrot 1897-ben annak rendje és módja szerint fel is avatták. Minderről a Rozsnyói Híradóban olvashatott az érdeklődő közönség.
Ha már a helyi újságot említettük, gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy a szerző példaértékűen használta forrásként a lapot, ami nemcsak informált, hanem egyben alakította is a lokális identitást, sőt a cikkek tartalma és értékrendje átsugárzott a közgondolkodásba, közbeszédbe, ami befolyásolta az emlékezetkultúra alakulását.
Az is jól látható, hogy a városi közösség a lokális identitás mellé illesztette a nemzeti identitás elemeit.
A kettő szervesen összetartozik, mi több, kiegészíti egymást. Elég II. Rákóczi Ferenc emléktáblájára utalni, melyet 1903-ban helyeztek el a városháza főtéri kapuja fölé.
Tették mindezt annak apropóján, hogy a nagyságos fejedelem hónapokat töltött a településen. Az emléktáblát leleplező ünnepséget a Rozsnyói Társalgási Egylet és a Rozsnyói Polgári Egylet közösen szervezte. 1972-ben a márványtáblát restaurálták és szlovák nyelvű értelmező szöveggel kiegészítették."
