Budapest. Reigl Judit (1923–2020) születésének századik évfordulóját kiállításokkal ünnepli számos múzeum. A budapesti Kiscelli Múzeum–Fővárosi Képtár is kiállítással tiszteleg a világhírű festőművész előtt. A múzeum Szárnyalás című tárlata a berlini Neue Nationalgalerie Dominanciaközpontok című kiállítását és a budapesti Szépművészeti Múzeum Haláltánc című kiállítását köti össze. Míg az előző Reigl 1950 és 1980 közötti festményeit tekinti át, az utóbbi a festőnő munkásságának első és utolsó éveiből válogat. A Kiscelli Múzeum tárlata e két kiállítás anyaga közötti periódusra összpontosít, és bemutatja, hogy Reigl életművében milyen fontos szerepet tölt be a figurális ábrázolás.
A kiállítást Alföldi Róbert színművész nyitotta meg, köszöntőt mondott Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete, és Kurtág György zongorázott Reigl tiszteletére. A kilencvenhét éves Kossuth-díjas zeneszerző, Bach és Mozart lassú tételei mellett a festő műveihez írt saját kompozícióit adta elő, melyeket – mint mondta – Juditnak játszana, ha itt lenne.
Reigl különösen kedvelte a Kiscelli Múzeumot, ezért nagy öröm, hogy itt kerül sor erre a kiállítására – mondta el a kiállítás megnyitóján Claire Legras. Felidézte, hogy Reigl huszonhét éves korában érkezett Magyarországról Franciaországba, és új otthonát aztán soha többé nem hagyta el. Kihangsúlyozta, hogy a festőművész ma is összekapcsolja Magyarországot és Franciaországot.
Alföldi a megnyitó beszédében kiemelte, hogy ez a kiállítás minden romantikus felhangtól mentesen mutatja be a létezést. A csöndet hozza létre, melyben egyszerre kezd el kavarogni bennünk az összes, akár egymásnak ellentétes gondolatunk, érzésünk, amikor megszűnik a tér és az idő. „Reigl képei más állapotba hoznak minket, máshová emelnek bennünket. Magától értetődő módon a lényegre koncentráltatnak, arra kényszerítenek, hogy arra a legbelső szépségre figyeljünk, ami mi vagyunk, és ami teljesen természetesen része a mindenségnek. Ahol minden egyes minket alkotó atomunk ugyanúgy alkotja a teljes egészet. Emelkedünk, súlytalanná válunk, hogy szépen lassan elveszítsük a terheinket, hogy szálljunk, repüljünk felfelé. Nem isten felé, hanem inkább önmagunk felé.”
A tárlaton elsősorban az emberi test változatos ábrázolásának lehetünk tanúi. A múzeum templomterének mennyezetéről függő lepleken emberi torzókat látunk, melyek lebegnek a levegőben. A képek láttán Michelangelo juthat eszünke, ami nem véletlen, mivel a Kiscelli Múzeum templomterében a leplek alakjait a Sixtus-kápolna figurái ihlették, úgyhogy a művek visszakerültek abba a kontextusba, amelyikből erednek. Az 1966-os Ember című festményen a piros háttér előtt megjelenő fekete-fehér férfitest szinte absztrakt alakot ölt, míg a 1999-es Kívül című képen egy alkonyi tájban arc nélküli alakokat látunk. Egyes képeken az emelkedés, másokon annak ellentéte, a zuhanás válik fő motívummá. Ilyen például a New York, 2001. szeptember 11. című kép, melyen a lángoló ikertornyok közt zuhanó alakot figyelhetünk meg. A New York, 2001. szeptember 11-ét követően című képeken viszont az alakok már nem zuhannak, hanem emelkednek, így fejezve ki, hogy a halál után jön a feltámadás.
Reigl számára az absztrakt és a figuratív mindig egy és ugyanaz volt. Nem tett különbséget a kettő között. Pályájának egymást követő vagy inkább átfedő korszakait egyetlen folyamatnak látta. A kritikusok sokáig értetlenül fogadták az időről időre felbukkanó figurális képeit. Az absztrakt munkái iránt még ma is lényegesen nagyobb az érdeklődés.
Személyiségének autonómiájáról fakadóan mindig kívül maradt a különböző irányzatokon. „Ez volt a szerencsém: egész életemben képtelen voltam részt venni bármiben is. (...) Nem lehet egy vadállatot arra kényszeríteni, hogy úgy viselkedjen, mintha idomítva lenne. Azt hiszem, Bartók Béla mondta: »A villámot nem lehet ipari áramra kapcsolni.« Nekem mindig is vad természetem volt. Ez nem azt jelenti, hogy harapnék vagy ugatnék, hanem hogy elvonulok, bezárkózom.”
Reigl Judit művészete egyszerre egyedi, egyszerre kapcsolódik a nemzetközi művészetekhez, de általában úgy, hogy megjósolja a következő irányzatokat. Megvan benne a reneszánsz művészek rajztudása, filozófiai felkészültsége, és egy hihetetlen affinitás arra, ami most történik. Ő mindig más volt, mint a többiek. Rendkívül bátor volt, és nem volt soha semmi kétsége abban, amit csinál – mondta Gát János, a művésznő barátja, aki egyben a kiállítás kurátora is.
A művésznő Nyugat-Európában és Amerikában nagy népszerűségnek, szeretetnek örvend. Művészetét ismerik, és elismerik. Egy szinten emlegetik Jackson Pollock, Pierre Soulages vagy Gerhard Richter festészetével. A centenáriumi kiállítások remélhetőleg elősegítik, hogy szülőhazájában, Magyarországon is széles körben megismerjék és megszeressék őt. Ahogy Gát János mondta, ha csak egyetlen dolgot kellene kiemelnie, ami megkülönbözteti Reiglt élete csaknem teljes évszázadának kortársaitól, akkor azt emelné ki, hogy „Reigl művészete színtiszta tartalom, míg ők többnyire forma”.
A Cserba Júlia, Gát János és Róka Enikő kurátorok által a franciaországi Fonds de dotation Judit Reigl alapítvánnyal együttműködésben rendezett kiállítás október 27-ig tekinthető meg a Kiscelli Múzeumban.
Horváth Árpád
KÉPEK:
1. Illusztráció, Reigl-emlékplakett, ifj. Szlávics László munkája; Fotó: a szerző felvétele
2. A múzeum mennyezetéről függő leplek a kiállítás fő motívumát, a szárnyalást jelenítik meg. Fotó: BTM Kiscelli Múzeum