Kattintásokból kreált valóság. Juhász Katalin írása az Új Szóban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Réges-régen, amikor még a szomszéd Gizi néni újságpapírral gyújtotta be a sparheltet, a tartalom szó annyit jelentett: mondanivaló. Ha valaki tartalmat közölt, azért tette, mert volt mondanivalója. Egy gondolat, egy felismerés, egy nézőpont, amit meg akart osztani a világgal. Mára azonban változott a helyzet: megérkeztek a „tartalomgyártók”.
Ők azok, akik minden reggel úgy ébrednek, hogy „ma is gyártanom kell valamit”. Nem közölni, nem elmesélni, nem gondolkodni, hanem gyártani, mint a cserepeket a futószalagon. Lehetőleg minél több „hú, de durva” és „ezt nem hiszed el” címkével, díszes, színes kivitelben, sok emojival. Mert a lényeg, hogy ne csak fogyasztható legyen a tartalom, hanem tetszetős is. Hiszen ma már a kattintás számít, nem a minőség.
A tartalomgyártó nem abban méri a sikerét, hogy hány embert gondolkodtatott el.
Nem is abban, hogy hányan vitatkoztak vagy értettek egyet vele. Fontosabb ennél a megtekintések száma, a lájkok, a szívecskék, a megosztások, a követők. Hiszen minél több a kattintás, annál vastagabb a bankszámla, és annál több szponzori ajándékot lehet felmutatni a kamerába.
A legszebb az egészben, hogy ma már nem kell hozzá semmi különösebb tudás, vagy eredeti gondolat. Gyakran elegendő egy jó kis gyűlöletcunamit gerjeszteni, pár csípős kommentet posztolni, esetleg bejelenteni, hogy „nagy leleplezés jön este nyolckor”.
Azután jöhet egy huszadrangú termék unboxing videója, vagy egy szaftos információ arról, ki kivel kavart a fesztivál backstage-ében. A közönség zabálja, a hirdető pedig tapsol."