Jókai-emlékév: Mit adott Jókai? Csehy Zoltán írása az Új Szóban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Jókai sokkal többet adott, mint kapott. Mikszáthnak az anekdotával űzött kétélű játékot, Krúdynak a leírás, a nosztalgia, az emlékezés hedonizmusát. Móricznak a leszámolási vágyat a népi világ idealizálásával. Esterházy Péternek a groteszkbe hajló nyelvi kedélyt, de talán még a nevezetes „ontológiai derűhöz” is köze van. Mészölynek a leírás jelentéses makacsságát. Háy Jánosnak a történelmi regény ide-oda görbíthető rácsozatát. A jövő század regényében Sasza asszony (az orosz birodalmat megtestesítő Nihil országának főnöknője) olyan zenekart működtet, mely nem más, mint „emberekből alkotott zenegép”. Nincs innen túl messze Karinthy Faremidója, de a regény bizonyos tájaitól még Babits Elza pilótája sem repül túl messzire. A párhuzamokat még hosszan sorolhatnánk. Az eleven Jókaival kéjes örömmel vagy fojtogató dühvel küzd a magyar próza.
Jókai egyik szatirikus versében Horatius Jupitertől azt kéri, hogy egy jól menő divatlapot szerkeszthessen, Cicero zsíros jogi állást remél, Apelles pedig fotográfusi csarnokot követel.
Mit kérne ma egy ilyen szatirikus versben Jókai? Egy telenovella sikerszériájának forgatókönyvírói posztját? Médiamogulságot? Vagy épphogy egy modern mézgazdaságot, ahol nyugodtan olvasgathatná a laptopján Horatiust? Horatiust minden méhesbe! – szoktam tréfálkozva propagálni a nagy antik költőt Jókai nyomán. Az új földesúr legendás jelenete, amikor Garamvölgyi Ádám Horatiust olvas a méhesben, egyszerre feledhetetlenül groteszk és jelentőségteljes. „A klasszikusok nyelvéhez, mint egy ókori azilumhoz menekülünk néha, mikor az újkor civilizációja nagyon szorongat bennünket” – mondja maga a szerző. Ez a megmosolyogtatóan szép jelenet a változatos közép-európai nyelvi, politikai és társadalmi térvesztések és térnyerések nem kevésbé groteszk dinamikájában önmagában véve is érdekes lehet, de általános értelemben is igaz, hogy a zavar, a káosz korában az ember a klasszikusokhoz fordul.
És érdekes azért is, mert Jókai nyelvét, retorikáját, szövegalakítását eredendően határozza meg a latinos jelleg, az aranykori latin irodalom magyarrá alakított stílusa. A magyar mondat újabb virágkora ez Pázmány nyelvi fordulata után. A latin mint apa-nyelv mai mellőzöttsége sokak számára zárja el egyes Jókai-szövegrészek zsigeri élvezetét, de a humán tudományok „matematikájának” kiveszése az általános oktatási rendszerből egy érvelő, retorikailag képzett értelmiségi típus kiveszését is jelzi. Az, hogy magam is a latin nyelvet választottam a magyar mellé az egyetemen, nem kis részben köszönhető épp Jókainak. Jókaiból tanultuk a történelmet, a szellemességet, a nyelvet, sőt a nyelveket. Egy mai regényben Garamvölgyi alighanem Jókait olvasna, és talán még arra is rászánná magát, hogy uniós pénzből korszerűsítse a gazdaságát."