Ilma Rakusa Magány című esszéje Tatár Sándor fordításában az 1749.hu-n jelen meg, ahol teljes terjedelemben olvasható.
"A magány fontos szerepet játszik a gondolkodásodban és az írásaidban. Miért?
Tudatosan nagyjából tizenegy éves koromtól foglalkoztat a téma; akkor kezdtem Dosztojevszkijt olvasni és az emberi, nagyon is emberi dolgokról[1] gondolkodni. Emberi alapmeghatározottság a magányosság, egyikünk sem úszhatja meg, hogy foglalkozzék vele. A magány lehet nyomasztó, de lehet boldogító is. Ezért számos nyelv két kifejezést is ismer rá. Az angol „loneliness”-ről vagy „lonesomeness”-ről beszél, ha a magány negatív értelmére gondol, míg a pozitívan értett magányt a „solitude” szóval nevezi meg (ahogyan Purcellnél: „”O solitude, my sweetest choice…”), az orosz megkülönböztet „ogyinocsesztvo”-t és „uegyinyenyije”-t. Ez utóbbiról „A magány motívuma az orosz irodalomban” című disszertációmban vizsgálódtam. Az ötlet a szlavisztikaprofesszoromtól jött, és termékenynek bizonyult. Kétségkívül fogékony vagyok a magányra, sok fontos impulzust köszönhetek neki, mármint a magányosság pozitív, alkotásösztönző oldalának. Ez a „szoba, egyedül nekem”-mel kezdődött, amely a csend és a kontempláció terét nyújtotta számomra. Máshol is a nyüzsgésmentesség zugait kerestem és találtam meg: templomokban, parkokban stb. Már korán egyedül utaztam erre-arra a világban. Az ilyenfajta úton levés éberséget követelő védtelensége kiélesítette az érzékeimet, és újra meg újra csodálatos, váratlan találkozásokkal ajándékozott meg. Nem, nem vagyok magamnak való vagy emberkerülő, csupán egészséges adag magányra van szükségem, hogy megőrizzem a belső egyensúlyomat és az alkotó energiáimat."