Hornyák István Két férfi özvegye című könyvéről Juhász Katalin írt az Új Szóban. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"A Pátria rádió hallgatói évtizedek óta ismerhetik Hornyák István hangját. Három éve, már nyugdíjasként kisregénye jelent meg Fadrusz János szobrászművészről. Madách-nívódíjat kapott érte. Most itt a laza folytatás, amely egyébként az első rész nélkül is működik, és a férfi mögött álló asszonyt helyezi fókuszba.
Állítsd be, hogy az Új Szót az elsők között lásd a Google keresőben!
Elcsépelt mondás, de többnyire igaz: minden sikeres férfi mögött egy odaadó, önfeláldozó nő áll. Ő a támasz, a biztonságos hátország, főleg egy művészember számára, aki folyamatosan igényli a biztatást, pátyolgatást. Fadrusz János hihetetlen szobrászkarrierje vélhetően lassabban bontakozott volna ki felesége, Deréky Anna nélkül, aki maga is szobrászatot tanult, többek közt Bécsben, de nem volt olyan tehetséges, mint a férfi, akibe beleszeretett. Jobban mondva egymásba szerettek, és ez az érzés tíz év alatt sem halványodott. Nagyjából ennyi idő adatott nekik együtt.
Fadrusz halála után Anna nehéz helyzetbe került, nem tudta fizetni a budai Naphegyen álló villájuk törlesztő részleteit, ezért el kellett költöznie, majd évekkel később Dobsinán ismét igent mondott a helyi állomásfőnöknek – de ez már nem volt mindent elsöprő szerelem. Második férje két év múlva meghalt, Anna ezután Mádra költözött a rokonaihoz, ahol sorsába belenyugodva éldegélt, 1951-ben halt meg. A kötet az ő szemszögéből íródott."

Macsicza Máté grafikus, Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás elnöke és Hornyák István őszirózsa-szirmokat szórtak a frissen megjelent könyvre (A szerző felvétele)


