Gyurász Marianna Már nem a mi völgyünk (2022) című kötetéről Szabados Attila írt kritikát a Prae-re, ahol teljes terjedelemben olvasható.
"Gyurász Marianna első kötete, a Már nem a mi völgyünk nem tartozik a szigorú értelemben vett konceptkötetek sorába: számos témát érint a gyerekkortól a magánéleti nehézségeken és traumákon át a gyászig, melyeket a poétikai és szerkezeti megoldások kapcsolnak össze, s e tekintetben üde színfolt az elsőkötetek sorában – Gyurász Marianna verseskötetéről Szabados Attila írt kritikát.
A Gyurász által kínált versbéli látásmód sok szempontból meggyőző és hiteles, máskor esztétikai kétségeket ébreszt, vitákra ad lehetőséget, de mindenképpen érdemes számba venni a Már nem a mi völgyünk verseinek legjellemzőbb vonásait.
Ha nem olvashatnánk a kötet végén található szerzői életrajzban, hogy Gyurász Marianna molekuláris biológus, akkor is felismernénk természettudományi jártasságát, melynek versbéli megjelenésére később térek ki, fontos azonban megemlítenem, hogy e tudományos ismeretek a kötetben merész kísérletező gesztusokkal párosulnak. A versek legmeghatározóbb vonása, hogy valamilyen beszédhelyzetből indulnak ki, melyek lehetnek „valódi” kommunikációs szituációk, valamint belső monológok.
Mindkettőben közös, hogy a versek által feltett kérdések megválaszolása kudarcba fullad, kisiklik, ennek hangsúlyozása pedig olyan tudatos célnak tűnik, mely mindenképpen növeli a szövegek tétjét. A legtöbb versben erős a narratív keret, melyet ugyanakkor a szerző mer elengedni is, nem ragaszkodik görcsösen a vershelyzet által kínált határokhoz, ami számos szöveghelyen termékeny megoldásokhoz vezet. A Sad smile című vers első szakasza például ilyen: „Azt sem tudja, hogyan működik a tömegspektrometria / Szól a hang a szülőszobából, / És kénytelen vagyok egyetérteni, / Hogy ez a magzat is készen áll a meghalásra.”"