Gáspár-Singer Anna Tiszta udvar XI. – Buda című tárcája az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Egy ideje a fojtogató füstszagot érezte mindenhol. Laurára gondolt, biztosan örülne neki, ha látná, mennyire nem változott semmi, amióta nem találkoztak. A ház is nagyjából ugyanolyan. Egy régi lakó elköltözött, és valamivel több lett a gyerek. Eddig ketten voltak, egy kiskamasz és egy csecsemő, ugyanazon az emeleten. Most négyen, elszórva a különböző szintek között. Laura viszont mindig is úgy emlékezett, hogy egy sem lakott ott, hogy a házuk gyerektelen, szerette így nevezni. Már mindegy, nem mondhatja el neki, hogy tévedett.
De hiszen tudja, akárhol is van, nyilván most is őt figyeli.
Szitáló hóesésben indult át Budára. Egy ideig a Batthyány
téren bolyongott, kerülgette a bokáig érő hókupacokat, a cipője, ha nem vigyázott, belesüppedt. Batthyány utca, Fő utca, aztán végig a Csalogányon, majd jó kétszáz méter után balra a második keresztutca, a Medve. Az első a Gyorskocsi, micsoda időutazás, eszébe jutott, mi lenne, ha a nyolcvanas években lennének. Ide gyűjtenék be, esetleg a Nagy Ignác utcai fogdába, ismerősei meséltek róla eleget.
A Medve utcában többször is ellenőrizte a házszámot, a férfi, aki reggel felhívta, egy közös ismerősükre hivatkozva adta meg a címet. Tört magyarsággal beszélt, átfutott rajta, hogy elfoglalt üzletember lehet, többnyire azok fordultak meg a Korona Szállóban is, tudta jól, milyen ez a típus. Így is vonakodva mondott igent, nem csak amiatt, mert rég nem járt ezen a környéken. Óvatos volt, az ember sohasem tudhatta, kivel áll szemben. Ráadásul mindig a belvárosban dolgozott, talán túlságosan is elkényelmesedett, csak nagy ritkán kellett külső kerületekbe mennie. Budára szinte soha, nem is szerette.
Úgy érezte, itt cserben hagyják az érzékei, nagy, ismeretlen massza az egész, főleg a Rózsadomb meg az Orbán-hegy környéke, ahol segítség nélkül elveszne. Télen a Víziváros is ilyen. Mikor Budára gondolt, mindig a hideg, téli színek jutottak az eszébe, a legnagyobb kánikulában is. Pest ismerősen vibrált, zakatolt, Budára viszont leginkább meghalni jön az ember.
A budai férfiak is nagyon mások. Folyton a parkolás jár a fejükben, ez az a téma, amihez újra meg újra visszatérnek, még ha teljesen másról van is szó. Rettenetes útszakaszokról beszélnek, áldatlan állapotokról, lezárásokról meg mikulászacskókról, pofátlan biciklisekről. Mint az a régebbi kuncsaftja is, aki akkor is az óráját nézte, nem járt-e le a parkolása, mikor már a gatyáját letolva ott állt előtte pucéran, bevetésre készen. Ezért is kedvelte jobban az üzletembereket, akik csak néhány napot töltöttek a városban, és a legkevésbé a forgalom érdekelte őket.
Remélte, hogy ez itt, a Medve utcában egyszerű eset lesz. A telefonban keveset beszélt, a lényegre szorítkozott, nem húzta feleslegesen az időt. Talán élőben is ilyen, gondolta, aki, ha szerencséje van, nem alkudozik, és nem kezd el panaszkodni a munkájára vagy a feleségére.
Jó lett volna két órán belül visszaérni Pestre. Délután háromkor már várta az öreg az ódivatú kölniillatával meg a begyakorolt mozdulataival a bérelt lakásban, ahová többnyire Laura kísérte el. Ahogy a szállodába is; azt tervezte, ma még oda is elmegy. Sahn, a vietnámi utazó ügynök szokás szerint rövid SMS-ben tudatta vele, hogy visszaérkezett, és negyvennyolc órán át itt lesz. Sohasem napokban, mindig órákban gondolkodott, azt mondta, korábban matematikával, azon belül kombinatorikával foglalkozott, jelentsen ez bármit is. Ameddig vele van, addig sem kell az utcán lennie, megkímélhette magát a lerészegedett olasz meg spanyol turistáktól, akik, miután közölte velük az árat, röhögve visszakérdeztek, how much, how much?, és csak az egzotikumot látták benne.
A hideg egyébként sem kedvezett az andalgásnak, bár lutri volt az is, hogy a Koronában aznap Rudi van-e épp szolgálatban. Ki nem állhatta azt a másikat, az újonnan felvett kekeckedőt. Rudi viszont nem kérdezett, nem vágott pofákat, és nem fenyegetőzött a biztonságiakkal, még ha cserébe tartotta is a markát.
Számolgatta, ha minden jól megy, délután hatra hazaérhet. Kapart a torka, biztosan bujkált benne valami, de talán nem komoly, azt megérezné. Mikor levetkőzött, önkéntelenül is megérintette a nyakában lógó keresztet. Adná az ég, hogy ezt a hármat ma megcsinálja, persze legjobb lenne a héten többet is, csak ne betegedjen le. Édes Jézus, most segíts meg. Nehezen gyógyult ki a legutóbbi nyavalyájából, dolgozni sem tudott, sokáig ki se kelt az ágyból. Állandóan szédült, magas láza volt, azon rettegett, hogy nem éli túl, legutóbb akkor volt ilyen állapotban, mikor Laura még ott lakott nála. Sokszor érezte úgy, hogy ami köztük van, talán több is egyszerű barátságnál, az évek alatt annyira egymáshoz nőttek. Most viszont nem volt, aki ápolja, aki bevásároljon neki, vagy legalább veszekedjen vele amiatt, hogy a konyhába kitámolyogva lehajtott egy-egy pohárka pálinkát. Laura biztosan nem engedte volna, ő aztán nem. Húslevest meg főtt zöldséget diktált volna belé, és gyümölcslével itatta volna, amíg jobban nem lesz."