Egyik pingpong-meccs a másik után. Juhász Katalin írása a Marty Supreme-ről az Új Szóban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Amikor egy film egyszerre akar szórakoztató sportdráma, karaktertanulmány és korszakábrázolás lenni, könnyen előfordulhat, hogy egyik kategóriában sem teljesít jól. A Marty Supreme azonban megmutatja, mitől válhat egy látszólag hagyományos sportfilm valami sokkal többé, a színészi játék erejének és a lendületes történetvezetésnek köszönhetően.
A film kilenc Oscar-jelöléssel rajtolt a mozikban, és a várakozás nemcsak a főszereplő, Timothée Chalamet miatt volt óriási, hanem azért is, mert a rendező, Josh Safdie korábbi munkái – a fivérével, Benny Safdie-vel jegyzett Csiszolatlan gyémánt és Jólét – már bizonyították: a Safdie-univerzumban az idegesség, a kapkodó életösztön és a morálisan ingatag hősök vannak otthon.
Elborult fikció valós alapokon
A történet egy valós asztaliteniszező, Marty Reisman életéből merít, főhőse, Marty Mauser azonban inkább a hírnév megszállottja, mint a sportág szerelmese. Cipőárusként dolgozik, de Londonba készül a British Openre, mert biztos benne, hogy senki sem győzheti le őt. Az önbizalom azonban gyorsan repedezni kezd, amikor felbukkan a japán szupertehetség, Koto Endo, akit egy igazi pingpong-bajnok, Koto Kawaguchi alakít. (Érdekes adat, hogy a sportolónak a forgatást megelőzően fogalma sem volt, mekkora produkcióba került be, és kicsoda Timothée Chalamet). Bátor húzás volt Safdie-től egy amatőr bevonása, de nagyon bejött neki, hiszen Koto rezzenéstelen arcú, rideg, a nézők számára totálisan kultúridegen pingpong-terminátorként lép színre.
A vereség nem töri meg Martyt, inkább felpörgeti: egyre kétségbeesettebb és egyre gátlástalanabb eszközökhöz nyúl, miközben magánélete is napok alatt darabokra hullik.
Adrenalin és morális spirál
Safdie ezúttal is azt csinálja, amihez a legjobban ért: adrenalinnal pumpálja tele a vásznat. A film lüktetése szinte sportteljesítmény. Nem pusztán a meccsjelenetek tempója, hanem a vágás, a dialógusok ritmusa, a folytonos krízishelyzetek adják azt az érzést, mintha egy soha véget nem érő döntő szettet néznénk.
A rendező nem moralizál, nem ítélkezik, egyszerűen végigkíséri hősét azon a spirálon, amelyben a szerencse és balszerencse, siker és önszabotázs váltják egymást.
A néző pedig azon kapja magát, hogy hiába tartja ellenszenvesnek Marty manipulatív, önző természetét, mégis szurkol neki. Mert van valami nemes ebben a nemtelen küzdelemben.
Chalamet a csúcson
A film igazi erőssége a színészi játék. Timothée Chalamet, a filmrajongó tinilányok Timmyje pályafutásának talán legenergikusabb alakítását nyújtja. Egyszerre esendő és pökhendi. Felvillanyozó jelenléte nélkül Marty karaktere könnyen puszta karikatúra lenne. Így azonban hús-vér figura, akinek egója mögött ott vibrál a bizonytalanság. Nem véletlen, hogy sokak szerint komoly esélye lehet az Oscarra.
Erős női karakterek és kapitalista ragadozók
A mellékszereplők sem maradnak el mögötte. Gwyneth Paltrow egy kiöregedő hollywoodi filmsztárt alakít, aki a nagy visszatérésre készül, és alkalmi viszonyba bonyolódik Martyval. A szerep akár hálátlan is lehetne, Paltrow mégis mélységet ad a figurának; közte és Chalamet között működik a kémia."