Demény Péter Csehy Zoltán születésnapjára írt esszéje az Irodalmi Szemle “Csehy Zoltán 50”-számában jelent meg. Teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén olvasható.
"Demény Péter: Az ötödik ász
Ha egy olyan emberre vágyom, aki sok gesztusával provokál, mégis nyugodtan, sőt szívesen elbeszélgetnék vele, Csehy Zoli jut eszembe először. Székely Jánosról mesélik, hogy nyakkendőt kötött, kivasalta a nadrágját, aztán meg kijelentette, hogy a költészet halott. Ő azonban folyton nyafogott, hát metsző okosságával együtt meguntam volna hamar.
Csehy Zolit soha. Nem csak azért, mert imádja az operát, és én ott nőttem fel gyakorlatilag, Tosca és Leonora, Cavaradossi és Turridu között, hogy irodalmi imádatainkról már ne is beszéljünk. Vagy beszéljünk: gyakran egyáltalán nem is értem, miért szereti, amit szeret. De például Rosmer Jánosért megmosnám a lábát.
Egy ilyen különbség hozott össze bennünket. Balla Zsófia egyik verséről beszéltem a tatai táborban, és egy elrontott sorról azt mondtam, ez egy elrontott sor. „De hát éppen azért jó” – mondta Zoli a maga félszeg mosolyával. Nem akadtam el, megtartottam az előadást, de visszaolvastam, és tényleg azért volt jó. A tudatos rontásért.
Jön ez az ember, akivel kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy nem tudja befejezni a mosolyát, majdnem sír, úgy húzza el a száját, olyan, mint egy gyermek, aki a szülői tiltás ellenére belekanalazott a lekvárba, és hol erotikus verseket fordít, hol melegverseket ír, és megteremti a magyar irodalom egyik legérdekesebb travesztiáját. Úgy olvastam a rosmereket, mint aki egy új világba lép, olyan gesztusokat lát, amelyeket soha nem tapasztalt, és olyan nyelvet hall, amely idegen a számára."