Culka Ottó színművésszel Janković Nóra beszélgetett az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban. Az interjú teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Vannak színészek, akik ha belépnek a színpadra, azonnal magukhoz vonják a néző figyelmét: képesek könnyeket csalni a szemekbe, nevettetni vagy elhitetni, hogy épp a gonosz áll előttük... Pontosan ilyen hatással van a közönségre Culka Ottó, akit évekig a Komáromi Jókai Színházban követhettünk, láthattunk a Pressburg című sorozatban, hallhattunk a Pátria rádióban és szinkronszínészként is. Ma a nyitrai Andrej Bagar Színház társulatának a tagja, valamint a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója.
Amikor az interjú miatt kerestelek, épp külföldön voltál. Turistaként vagy inkább utazóként járod a világot?
Igazából úgy, ahogy éppen lehetőségem van rá. Számomra fontos, hogy időről időre kilépjek a komfortzónámból. Régebben volt egy rendkívül intenzív időszak az életemben, amikor beutaztam a fél világot, és ez teljesen megváltoztatta a világról addig alkotott képemet. Dél-Amerikában vagy Ázsiában – a számunkra elképzelhetetlen szegénységben – azt tapasztaltam, hogy az ott élők teljesen más szemszögből értelmezik az életet, mindazt, ami körülveszi őket. Máshol mást jelent az élet, és ez meghatározó tapasztalat volt. Ötször jártam Brazíliában és Rio de Janeiróban, amelyet a rá jellemző lenyűgöző panorámáival és nyomorával együtt is fantasztikus életöröm hat át. Elképesztő energiával töltött fel, amikor egyszerre kitágult a világ. Szerettem távoli helyekre, eldugott szigetekre vagy akár a dzsungelbe menni, de soha nem kerestem a veszélyeket. A gasztronómiai kalandoknak azonban – igazi nagyevőként – nem tudok ellenállni. Ugyanakkor a nagyvárosok anonimitását is nagyon szeretem. Az utóbbi években már inkább Európán belül utazom. Néha a nagyvárosok nyüzsgésére vágyom, máskor a nyugalomra. Az igazság viszont az, hogy túl sokáig nem bírom a vidéki létet: ha hazamegyek a szüleimhez Zsigárdra, ahol egyébként azonnal, automatikusan átváltok mátyusföldi tájszólásra, három nap után már hiányzik a megszokott, pozsonyi életem. Szërintem én városi embër vagyok.
Gondolom, rád fért a pihenés, hiszen szakmailag fárasztó időszak áll mögötted. Egyéb munkáid mellett a közelmúltban mutattátok be magyar nyelven, szlovák felirattal a pozsonyi Štúdio 12 színpadán, Telihay Péter rendezésében a Thomas Mann Mario és a varázsló című elbeszéléséből készült előadást, amely ma is aktuális, hiszen a hatalom természete mit sem változott. Kimerítő volt érzelmileg azonosulni Cipollával, aki valójában a politikai erőszak megtestesítője?
Ezen nem volt idő lamentálni. Párhuzamosan próbáltam két előadást Pozsonyban és Nyitrán, mellette pedig tanítottam és persze játszottam is. Három műszakban, hétfőtől vasárnapig. Vannak rendezők a pályámon, akik ha azt kérik, ugorjak a kútba, akkor megteszem. Rastislav Ballek, Lukáš Brutovský és Telihay Péter például ilyen volumenű alkotó. Mindhármukkal többször dolgoztam együtt teljes alkotói szabadságban. Kialakult köztünk egy erős bizalmi kapocs, ami egyáltalán nem természetszerű színész és rendező között, de ha létrejön, az nagy ajándék. Kényszerből lehet dolgozni, de alkotni nehezen. Alapvetően szerencsés helyzet volt, mert körbevett egy sor tehetséges fiatal színész, akikben ég a tenni akarás.
Hét évig voltál a Komáromi Jókai Színház társulatának a tagja, ahol egyebek mellett láthattunk az Álszentek összeesküvésében, megrázó alakítást nyújtottál Ibsen Kísértetek című drámájában, belebújtál a „gonosz” Témüller bőrébe A padlásban, de nevedhez fűződik Nádas Péter Temetésének a szlovákiai ősbemutatója is. Látszatra minden a legnagyobb rendben volt. Miért döntöttél 2022-ben mégis úgy, hogy máshová szerződsz?
Ennek több oka volt. Amikor első alkalommal megszólítottak, nemet mondtam. Ez röviddel a komáromi igazgatóváltás után történt. Felállt egy új vezetőség, felelősséget vállaltam a színház művészeti tanácsában egy közös ügyért, és kötelességemnek éreztem maradni. Eszembe sem jutott, hogy elhagyjam a társulatot. Később aztán kiderült, hogy sok tekintetben máshogy gondolkodunk a színházról, olyan döntések születtek, amelyekkel nem tudtam azonosulni. Nincs ebben semmi különös. Előfordul, hogy több ember többfélét gondol, és elfogynak a közös nevezők. Így amikor másodszor is megkerestek, úgy döntöttem, részt veszek a nyitrai meghallgatáson. Ezt pedig később egy sor más esemény követte, ami megerősített a döntésemben.
Ezek inkább szakmai vagy emberi természetűek voltak?
Ezek belső ügyek, és meggyőződésem, hogy nem tartoznak a nyilvánosságra. Nem én vagyok sem az első, sem az utolsó színész, aki pályája során más társulathoz szerződött. Egyáltalán, ha valami többet vesz el belőled, mint amennyit ad, legyen az szakmai vagy emberi kapcsolat, azt le kell tenni. A nyitrai szerződés szakmailag másfajta kihívást jelentett, a megmérettetés pedig minden alkalommal gatyába rázza az embert. Amikor az egyik komáromi kollégámmal erről beszéltem, azt mondta, szerinte helyesen cselekszem. „Most kezdtél el szárnyalni, csak bátran!” Ez nagy löketet adott. Idővel pedig kiderült, hogy minden szempontból helyesen döntöttem. A doktori iskola elvégzése után teljes állásban dolgozom a pozsonyi színművészetin. A magyar és a szlovák növendékeknek is tanítok beszédtechnikát, művészi beszédet a hét három napján. Reggel kilenctől délután egyig próbálok Nyitrán, kettőtől este hatig pedig tanítok, ha éppen nem játszom. Ezt Komáromból lehetetlen lenne egyeztetni."