Min dolgozol, min dolgozol? Folyton csak ez a munka. Dolgozzanak a gépek, én meg csak szépen heverészhessek és elmélkedhessek valami tenger- és/vagy DunaTisza-parton. Néha-néha elmerülhessek a hűs hullámokban. Vágyak álma.
Amit szeretnék: újraolvasni (és ha kell, javítani) A vég rendelete – apagóniai passzusok című kötetnyi poémámat, amely apám haldoklásának a története. Na, jó: az is. (Nem lesz rá időm vagy kedvem.) Folytatni mozaikos szerkezetű regényem. (Nem lesz rá időm vagy kedvem.) Mire rákészülnék, jön majd valami fontosabb. Vagy fontosabbnak tűnő dolog. Mindig ez van. Majdnem mindig ez van. Most is ez van, hiszen ezt írom.
Ami biztosnak látszik ebben az egyre bizonytalanabb világban: szerdán megyek Csantavérre. Meglátogatom július 4-én 90. életévébe lépő anyámat és segítek neki a kertben. Meg amiben tudok. Vagy bírok. Remélem, találkozhatok néhány barátommal. Utána Dombos-fest, Kishegyesen. Ott, szombaton Sopotnik Zoltánnal fogok beszélgetni Cigányvég című kötetéről.
Közben aláírtuk a szerződést a Veszprémi Önkormányzattal, újra szerkesztünk két Ex Symposion-számot. Párhuzamosan. A számok szerkesztőit is korbácsolnom kell (egyelőre szóban :-) ), haladjanak a fölkérőkkel, mert kifutunk az időből.
Emellett azon morfondírozom, hogy mikor jut el hozzám egy jó és megbízható tanulmány arról, hogy vajon a háborúk, a hadgyakorlatok (annak összes iparával) vagy a szarvasmarhafing veszélyesebb-e az emberiségre?
Mindeközben gyilkol a folyamatos kényszerkommunikáció: bank, biztosítás, villamosművek, vízművek, gázművek, politika művek, edda művek stb. Mindegyikük dolgoztatni akar. Egyeztetni. Kérni. Utasítani. Brrrrr!
Budapest, Veszprém, Csantavér-háromszög, havonta egyszer, oda-vissza, nem részletezem.
A világ(om) apró darabokban.
Plusz még, Arannyal szólva, ez is:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Kolostorba vonulni volna jó.
Nem panaszkodom.
Még mindig jobb, mint kapá’ni. Bár…