Bartalos Tóth Iveta Pont ugyanúgy című tárcája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Kezébe veszi az idegen fényképalbumot, az óceán fölé hajló pálmafákat nézi a megkopott, régi borítón. Úgy emlékszik, nekik is van egy ugyanilyen otthon a könyvespolcon, ahogy rajtuk kívül valószínűleg minden ismerősüknek, nem nagyon volt választék sem fotóalbumokból, sem más árucikkekből a kilencvenes években. Belelapoz, az első oldalakon néhány gólyabálos emlék, három sorba rendeződve állnak a tornaterem közepén, huszonnyolc lány. Mindenki tátott szájjal lett lekapva, az eskü szövegét mondhatták éppen, jut az eszébe. Próbálja felidézni a sorokat, de sikertelenül, arra azonban határozottan emlékszik, hogy egy pikáns versikét kellett elismételniük a végzősök után. Az egész iskola rajtuk röhögött, legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Közelebb hajol a képhez, hirtelen felismeri a magasra tupírozott frufruját és a két szemét a hátsó sorban, az előtte álló lány göndör fürtjei eltakarják az arca többi részét. Talán nem is baj, neveti el magát, biztosan abban a ronda szürke pókmintás felsőben és a farmermellényben van, amit akkor valahogy nagyon menőnek tartott. Ismerős osztályképek, mindegyik a kultúrház előtti szökőkútnál készült. Elsős, kedvesen mosolygó tinilányok gondosan vasalt blúzban, fekete szoknyában, majd néhány évvel később a következő fotókon már sokkal merészebben, menőnek hitt csótánytaposó cipőben, egyenbarnára kontúrozott ajakkal és szájrúzzsal. A fotók közt egy eddig sosem látott csoportképet talál, az iskolával szemközti parkban készülhetett, talán harmadikban vagy negyedikben. Néhány lány a padon ül, kezükben cigi, mások a pad támlája mögött állnak, köztük van ő is. Anita a kedvenc kávés kekszét mutatja a kamerába, Kávenkííííííí, kiáltották nevetve mindnyájan az unalmas csíz helyett. Vagány lányok mélyen dekoltált szűk felsőben, katonai bakancsban, bő szárú farmerekben. Dallaszkinak vagy texaszkinak hívták, már nem is tudja, de az biztos, hogy valamelyik szlovmagy kifejezést használták erre a fazonra. Pontosan itt, a pizzéria helyén állt a butiksornak nevezett bódékból álló bevásárlóutcácska, ahol anyuval megvették az ő bő szárú farmerét. Világoskéket szeretett volna, de csak fekete volt, a kékre még egy hónapot kellett volna várni, ami számára a végtelenséget jelentette akkor."