Bartalos Tóth Iveta "naplopója" az Irodalmi Szemle online felületén jelent meg, ahol teljes terjedelemben olvasható.
"Augusztus 21., hétfő
Megszokott ritmusban vezetek Dunaszerdahely irányába a „kürti kanyarokban”. Hivatalosan nem ez az út neve, név helyett valószínűleg inkább száma van úgy, mint a tőle nem messze elnyúló Pozsonyt és Komáromot összekötő magasabb rangú hatvanhármasnak; meg persze az összes többi útnak is, én mégis csak így hívom. A Csallóközkürt és Dunaszerdahely közti szakasz, amelyről elneveztem, mindössze egy része az otthonomat és a munkahelyemet összekötő soha véget nem érő kanyargásnak.
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”, jut eszembe hirtelen Radnóti Nem tudhatom című versének egy sora. A kanyarok íveiből képzeletbeli térképet rajzolok, fölé szállok én is, onnét nézem, szürke irka-firka egy kifakult rajzlapon, nem messze tőle még inkább megszaladt a rajzoló ceruzája, amelyet kékre cserélt: ott kanyarog a fákon túl a Tőkési ág, gondos nagytestvérként terelgeti jobbról a Kis–Duna. Ezek a szabálytalan ívek, hullámok jelölik az életteremet, itt tudok leginkább kanyarogni én is, nem igyekezni kiegyenesedni, ahogy a hatvanhármas, amely az én ízlésemnek már túl modoros, vagy az autópálya, az a híres R7-es, amely egyszer majd ezt a tájat is teljesen átszeli, s a kanyargós utakkal teli színes Csallóköz onnét nézve nem lesz más, mint egysíkú unalmas horizont a barna zajvédőfal mögött. Visszatérek a jelenbe, mert ez az út megköveteli a figyelmet. Ha felveszed a ritmusát, szinte repít, nem is az aszfalton mész, siklasz, szállsz felette, de ha megérzi, hogy szokásból vezetsz, megrág, majd kiköp, ahogy oly sokakat, amelynek bizonyítékát naponta jelzik a letört tükrök, a sárvédők és a mellette elhaladó bicikliutat feketére festő féknyomok. Augusztusra elfogynak a színek az út mellől. Megskalpolt búza és árpatáblák helyén tüskés tarló. Állva haldokló, lehajtott fejű napraforgók arcát keresem. Nem néznek többé rám, tekintetük a száraz föld felé fordul. Ott nem messze még zöldell a kukorica, de mellé érve nem látok mást, csak a magasba, a jóisten felé ágaskodó szomjas leveleit, amelyek vagy a megváltó esőért, vagy a megváltó halálért imádkoznak. Visszaszámol a természet, ez már nem a tiszta erőből nyár. Visszaszámolok hát én is, de amíg ő mindezt békésen teszi, merthogy ez az élet rendje, én pánikszerűen levegőért kapkodok, a földre zuhanok, saját magam fölé állva számolok. Megint kevés volt a pihenés, a nyaralás, az úszás, a horgászás, a találkozás a barátokkal, a bringázás… Kevés volt minden. Fesztivál, koncert, sátorozás, nyári csillagos égboltot kémlelése bakancslistám be nem teljesült tételei. Legalább húsz éve már mindig ugyanazok a dolgok maradnak ki a nyaramból. Lelkiismeret-furdalásból, amiért a gyerekeim otthon, nélkülem töltik a nyár nagy részét, bezzeg sok volt. Kiegyenesedik az út, lassan elérem a körforgalmak fővárosát. A parkoló gyorsan telik, egyenarcú emberek indulnak sietős léptekkel a belvárosi munkahelyeikre. Távolodó alakjaik mögött visszaszámlálóik kattogó zaját hallom."