Balogh Endre Köröm, ágy (Semmitérő történetek) című tárcája az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"– Hahó! Hová merült el szép szemed világa?! – kérdezte a némettanárnő kedvesen, miközben széttárta a két karját.
A fiú csak nézett maga elé, pedig ott semmi érdekeset nem láthatott.
– Hahó! Téged kérdeztelek. Talán, ha kivennéd a szádból az ujjad, tudnál válaszolni is – az egyébként igyekvő fiú most egyáltalán nem figyelt. Az utóbbi időben egyre többször tűnik el valahova, ahova másnak nincs bejárata.
– Bo-bocsánat. – Legtöbbet a saját kezeit látta, rajtuk az ujjakat. Ott voltak a szeme előtt. Főleg az iskolában, padban, tollal, ceruzával, füzetbe jegyzetelve, könyvet forgatva. Házi feladat készítése közben. Amikor evett. Buszon ülve, amikor sportra ment a közeli kisvárosba. Látta a térdén. Az ölében. Megbabonázták. A kiemelkedő bütykök, a bőrön a hálózatosság, a körmök a gyönyörű félholdakkal. Nagyanyja keze ehhez képest eres, bütykösebb, szárazabb és csontosabb. Semmi értelme nem volt ennek az egésznek, de folyton csak nézte az ujjait. Kezdeni kellett velük valamit. Olyan közel voltak a szájához. Pedig kisgyerekkorában ezt még nem csinálta.
– Jól van, gyerekek, vegyetek elő egy lapot, szódolgozat lesz.
– De tanárnő! Hiszen az előző órán is az volt! – kiáltották többen is.
– És akkor már nem is kell megtanulni az újabb szavakat?
„Foglald le magad”, kérték otthon, mikor nem értek rá törődni vele, ő pedig szót is fogadott. De nemigen tudta, mit csináljon: ami kisgyerekként lekötötte, már nem érdekelte. Régebben anyja vágta a körmeit, sokszor kellemetlennek tűnt, fájdalmasnak. Ám anyja érintésére már nem vágyott, magát manikűrözte, és észrevette a körmén vágáskor keletkező kis egyenetlenségeket, amiket elsimított a fogával. Emiatt létrejöttek továbbiak a körömágyakban, amiket lekapirgált vagy leharapdált."