Az Irodalmi Szemle szerzői búcsúznak Nádas Pétertől. A sorozat harmadik részében Gubis Éva és Havran Kati írásait olvashatjuk, teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén érhetők el a válaszok: https://irodalmiszemle.sk/2026/09/az-irodalmi-szemle-szerzoi-bucsuznak-nadas-petertol-iii-gubis-eva-havran-kati/.
"Íróként hatalmas stresszforrás, mert ugye: hogy lehet így írni? És hogy lehet nem így írni? Úgy érzem, mindenféle nagy szavakkal kell őt (jogosan) illetnem, jöjjenek hát, ami a csövön kifér: mérföldkő, mérték, viszonyítási pont, etalon, iránytű. Ezek a szavak mind magukban hordozzák, hogy valahogyan mérnem kell magam hozzá, el kell helyeznem magam íróként Nádas Péter viszonylatában, hiszen kortársak voltunk – múlt időben nagyon szomorú, jelen időben meg hihetetlen és feltérképezhetetlen volt."
(...)
"Két vonal érdekel mindenekelőtt ebben az életműben, ezeket szem előtt tartva szeretném most olvasni és újraolvasni Nádas Péter köteteit. A halál szomorú, ám egyben ösztönző apropó is a felfedezéshez, az újrafelfedezéshez, a korábbi olvasatok és értelmezések újragondolásához – már a közben eltelt évek tapasztalatának fényében.
A képzőművészet és az irodalmi szöveg kölcsönhatása régóta foglalkoztat, így az egyik vonal, ami különösen érdekel Nádas életművében, az a fotográfiai látásmód. Ma már önmagában nem újszerű a gondolat, hogy a vizualitás meghatározza a gondolkodásunkat: olyan mértékben vagyunk elárasztva képekkel és vizuális tartalmakkal, hogy ezek visszavonhatatlanul alakítják érzékelésünket. Ha azonban mindezt egy olyan írói pálya kezdetére vonatkoztatjuk, amely a hatvanas években indult, a hetvenes években bontakozott ki, egészen más perspektíva nyílik. Amikor a fotográfia még alapvetően az analóg technikára épült – és Nádas korai munkásságában meghatározó volt a fekete-fehér fotográfia –, az talán egy másfajta (nyersebb? őszintébb?) viszonyt jelenthetett a képhez, mint amilyen a kapcsolatunk a képekkel ma, a digitális és virtuális vizualitás korában."