Autonómiakísértet Tóth Károly szerint. Vataščin Péter beszámolója a Fórum Kisebbségkutató Intézet könyvbemutatójáról, amelyen Csanda Gábor és Simon Attila is szerepelt, az Új Szóban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Somorja | Bemutatták a Fórum Kisebbségkutató Intézet csaknem 10 éve elhunyt alapító igazgatójának írásaiból készült gyűjteményes kötetet. Mint elhangzott: a könyv hűen mutatja be Tóth Károly munkásságának sokszínűségét.
Lassan egy évtizede annak, hogy elhunyt Tóth Károly aki élete során irodalomkritikusként, tudományszervezőként, szerkesztőként, politikusként is tevékenykedett. Az általa alapított Fórum Kisebbségkutató Intézet (FKI) műhelyében idénre készült el az Autonómiakísértet című kötet, amely teljességre törekedve gyűjtötte össze a pályája során megszületett írásait.
A Balla Kálmán és Filep Tamás Gusztáv által összeállított könyv közel másfél órán át tartó ősbemutatójának a FKI somorjai székháza adott otthont e hét csütörtökön.

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet
Csanda Gábor és Öllös László a bemutatón
Az „írástudó én“
A jelenlevőket köszöntve Simon Attila FKI-igazgató úgy fogalmazott: egy nagyon fontos kiadvány ügyében jöttek ma össze, amivel az intézet egy nagy adósságot törleszt Tóth Károly irányába.
„Aki ismerte Karcsit, az feltehetően úgy azonosította, mint egy nagy szervezőt, aki elindította és megszervezte a Független Magyar Kezdeményezést és a Fórum Intézetet“ – szögezte le, majd hozzáfűzte:
„Azonban volt egy másik énje is, hogy így mondjam: az írástudó énje. Erre ugyan kevesebb ideje jutott, de amikor tudott rá időt szakítani, akkor leírta a gondolatait, és abból kirajzolódik az, hogy ő nemcsak szervező volt, hanem a közösségépítés nagy stratégája is.“

(Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet)
Sokszínűség és elkötelezettség
Csanda Gábor, az FKI kiadójának igazgatója arról beszélt, hogy noha a két összeállító minden megjelent írást összegyűjtött, azonban elképzelhető, hogy egyes Tóth-szövegek még valahol lappangnak. Elmondta: a közel 700 oldalas kötet időrendben mutatja be az írásokat 1982–1989, 1990–1997, valamint 1998–2013 között.
„Ez egy sokszínű kötet, de nem érzésem szerint nem annyira, mint amilyen sokszínű volt maga Karcsi, és amilyen sokszínű a hagyatéka“
– állapította meg."


