Ahhoz, hogy bármin dolgozhassak, először túl kell élnem, hogy polgári állásban dolgozom. Ahogyan mindenkinek, akinek megélhetése „szerencsére nem függ” a vállalt hivatásától: a művészetétől. Illetve, ahogyan mindenki, aki olyan szerencsés, hogy emiatt az anyagi függetlenség miatt nem kell a vállalt hivatásában, a művészetében elfogadhatatlan kompromisszumokat kötnie… Szóval a napi nyolc óra polgári állásban megkötött kompromisszumtömeg és energiaveszteség után irány a napi rutin: elvileg ugye ez az ún. élet. Ezzel el is megy a hét öt napjának estig tartó szakasza. Majd pedig este-éjjel-hétvégén töretlen alkotó- és munkakedvvel belevetem magam az anyagi biztonság és szabadság mámorából táplálkozó független alkotási folyamatokba…
A héten – miként az elmúlt pár hétben – nagy szerencsém van, mert két értelmes dologgal is foglalkozhatok. Az egyik a duzzasztás. Van ez a Madách-bicentenárium. Még itt, a Palócfődön is van: elvégre itt a Tragédia főggye. Ez alkalomból született pár versem, elkezdtek spontán ciklussá duzzadni. Azóta persze már tudatosan duzzasztom tovább a sorozatot tematikai és tartalmi szempontból összefüggő kötetté, amelynek egyes elemei önálló szövegként is létezhetnek, más részei pedig kisebb ciklusokká vagy egy-egy hosszúverssé óhajtanak rendeződni a múlt–jelen–jövő, az egyén–massza, a férfi–nő, a gyilkolás–erkölcs stb. kérdéseinek kíméletlen kereszttüzében. Segítek hát nekik ebben a poétikai cinizmusban. Persze, nemcsak őket duzzasztom, fel kell ám magamat is szívni rendesen, mert a sorok zöme kötött formát szeretne, úgyhogy ha a poéta e téren kiesett a gyakorlatból a sok rettenetes oktatásügyi törvény hiábavaló értelmezése közben, bizony, időnként izmozni kell azzal a jambikus lüktetéssel. Viszont jó játék, a játék meg ugyebár nem árt egy éjszakai tragédiaközegben, már csak életbenmaradási szempontból sem.
A másik számomra értelmes „mindolgozás”, ha már így tétetett fel a kérdés, az a legújabb cédém munkálatait jelenti, egészen konkrét stádiumban. A KKA (kultminor) segítségével (ezúton is köszönjük) a pozsonyi Microgrammánál fog megjelenni rügyfakadás környékén. A felvételek elkészültek a saját stúdiócskámban és részben a Fambi Stúdióban. Az editálásokon ugyancsak túl vagyunk. A keverés zajlik javában és e héten a távmunkát (igen, a zeneiparban szintén…) jelenlétire cseréljük, utazom a faluvégrő’ Komáromba Fambival véglegesíteni az általa előkészített keverést, hogy elvégezhesse a masteringet a gyártáshoz. Az anyag most (a jövőre nézve remélem: nem kivételesen) nem rockzene, hanem ún. alkalmazott muzsika. A darab címe Partita Ceremonia, amivel már a műfajt is elárultam. Bizonyos tételei kifejezetten célzott használatra készülnek, a többi önállóan működőképes kis szerzemény. Kicsit más a munkamódszer, mint a komolyzenében hagyományosan megszokott, sokkal több önállóan felvett sávval dolgozunk. Ez egyfelől anyagi kérdés – kamarazenekari mű koncerttermi közös felvételéhez nem vagyunk elég kiváltságos helyzetben. Másfelől lehetőséget ad kísérletezgetésre. A darabot Fülek város kapja ajándékba, így annak labancos későreneszánsz-barokk-későbarokk-neobarokk hagyományai határozzák meg. Tulajdonképpen egy barokkot imitáló, polifóniával, ellenponttal dolgozó partita concerto grosso jellegű előadásmódját kombináljuk kortárs utalásokkal. Ezek nemcsak az egyes zenei mondatok vagy motivikus szakaszok szólamvezetésében és harmóniájában rejtőznek, hanem a keverés és effektezés mikéntjében is. Nem ragaszkodom például a korabeli ülésrendekhez. A mixing a kortárs zene terezését veszi alapul, így simán átkerülhet pl. az egyik fagott a rendezői bal oldalra, vagy pedig a hárfa kaphat a klasszikusnál hosszabb lecsengésű teret. Ha úgy hagyjuk. Meglátjuk. Játszunk vele, spekulálunk. Köszönöm a zenész barátaimnak, akik most valóban önzetlenül vettek részt a projektben. Nem egy, hanem több hétre, hónapra foglaltam le magam és másokat, és élvezem.
Azt is, hogy szintén életbenmaradási szempontok figyelembevételével – az időjárás függvényében – a családom kirángat a képernyő és a hangfalak elől, és elvisz valami szép hegytetőre túrázni, ahol végre stresszmentesen együtt lehetünk, dumálhatunk, lazíthatunk, megázhatunk, röhöghetünk stb. Ami ugyan nem mindolgozokahéten jellegű tevékenység, viszont a mindolgozokajövőhéten előfeltétele, mert így lehet komolyabb mennyiségű oxigént és boldogsághormont juttatni a szervezetembe.