"A szeretet mindig létezik." Kiss Tibor Noéval Olvadás című regényéről Lovas Emőke beszélgetett a Vasárnapban. A beszélgetés teljes terjedelemben a Vasárnap online felületén olvasható.
"A könyvfesztiválon találkoztunk, futólag. Épp dedikált, ahol – saját bevallása szerint – nagyon mély beszélgetések alakulnak ki: „az olvasó a legfontosabb”. Aztán pár hét múlva üzenetet kaptam: pár óra erejéig Pesten lesz, találkozhatunk. Néhány nappal később Budapest belvárosában ültünk Kiss Tibor Noéval – Magyarországról, elmenésről, visszatérésről, írásról és az új könyvéről, az Olvadásról kérdeztem.
Budapest, majd Szlovénia után most újra Pécsett élsz. Mennyire fontos számodra az, hogy hol alkotsz, mi vesz körül?
Az írás szempontjából az a fontos, hogy maga a hely, ahol lakom, milyen hangulatú, hogy milyen a lakás, a környék. Eddig akárhányszor költöztem, ez mindig szempont volt. Na, jó, a legfontosabb nyilván mindig az, hogy a macskák jól érezzék magukat. Ezután következik az emberek jólléte.
Otthon írsz?
Otthon, persze. Amikor korábban Pécsett laktam, lakásban, nem házban, sokat jártam ki Orfűre. Kiültem a tó mellé, egy padra, és ameddig bírta a laptop, dolgoztam. Szeretek a természetben dolgozni, másképp működik ott az agyam. Az elmúlt években kétszer voltam „magánösztöndíjasként” Dániában is, a barátaim farmján – ott a tyúkok, teknősök és imádkozó sáskák felügyelete mellett szintén sokat haladtam a könyveimmel. És hogy Budapest vagy Pécs? Én már egy kétmilliós, agglomerációs városban nem érzem jól magam. Pécsett megállt az idő – ami abból a szempontból egyáltalán nem baj, hogy másfajta tempója van az életnek és az emberi kapcsolatoknak.
És a szlovén kitérő? Megírtad volna az Olvadást, ha itthon maradsz?
2017 és 2022 között olyan mértékben kerültem a propaganda célkeresztjébe, hogy azt éreztem, nem tudok dolgozni, nem tudok másra figyelni, csak arra, hogyan mentsem az irhámat, hogyan őrizzem meg a méltóságomat. Nem láttam értelmét annak, hogy nyilvánosan harcolni kezdjek a rólam terjesztett hazugságok miatt – nem vágytam sem a hős, sem az áldozat szerepére. Inkább hallgattam, így viszont teljesen egyedül maradtam. Bekövetkezett egy nagy törés az életemben, elidegenedtem a saját közegemtől, eltávolodtam a barátaimtól is. Nem igazán tudtam kapcsolódni senkihez, annyi volt bennem a negatív érzés. És akkor elmentem. Így tudtam írni."
