A szó szabad, de nem ingyenes. A Svéd Írószövetség irányelvei az irodalmi ingyenmunkával kapcsolatban. Szeles Judit írása a szerző honlapján jelent meg, ahol teljes terjedelemben olvasható: https://juditszeles.wordpress.com/2026/02/06/a-szo-szabad-de-nem-ingyenes/.
"Felvettek (kisebb félreértések tisztázása után) a Svéd Írószövetségbe, ami a Magyar Írószövetséggel és a Szépírók Társaságával szemben politikailag, ideológiailag és nyelvhasználattól független, valódi érdekvédelmi képviselet, szakszervezet jelentős jogászi támogatással.
Nem azért akartam tagja lenni ennek a szervezetnek, hogy dicsekedjek majd vele, hogy kapcsolatokat szerezve helyezkedjek, hogy legyen hova költenem a pénzem (jelentősen nagyobb a tagdíj, mint bármelyik magyar szervezet esetében), vagy hogy mert gyűjtöm a tagságokat. Én komolyan veszem a szakmám, és ahogy az orvosok, a tanárok vagy, teszem azt, a bányászok is, szeretnék szakmabeliekkel kapcsolatban lenni, támogatást kapni nemcsak erkölcsileg, hanem ténylegesen is. És pont azért, mert tisztelem a szakmámat, elvárom, hogy engem is komolyan vegyenek, és tiszteljenek. Illetve a komolysághoz és tisztelethez, meg ahhoz, hogy az én szakmámat is szakmának vegye mindenki, kell az is, hogy megfelelően díjazzák a munkámat.
Nos, itt azonban van egy kis bibi! A Svéd Írószövetség határozott állásfoglalását azért közlöm magyarul, hogy lássuk, merre kéne tartania a magyar szakmának is. Mindazonáltal tisztában vagyok vele, hogy nagyrészt nem a szakma tehet Magyarországon arról, hogy ezeket az irányelveket nem tudják követni (tisztelet a RITKA kivételnek). A politikai légkör és az egyoldalú finanszírozás nem teszi lehetővé az alkotók és munkatársaik (kiadók, folyóiratok stb.) megfelelő díjazását. Nem pusztán az olvasók hozzáállásáról van szó (mármint az a téves elképzelés, hogy az írás nem munka, hanem hobbi vagy szórakozás), hanem társadalmi és gazdasági hiányosságokról is. Ezért van az, hogy én, reálisan gondolkodva, nem tehetem meg, hogy a magyar folyóiratoktól, a kiadómtól és a rendezvényszervezőktől megköveteljem a megfelelő díjazást.
Sokszor hallottam már a pályafutásom során, vegyem dicsőségnek, hogy megjelenhetek. Vagy vegyem reklámnak, ha felolvashatok egy könyvbemutatón, vagyis ez az én érdekem is… Nos, ez “akár zsarolásnak is tűnhet ” (a Svéd Írószövetség megfogalmazása). Bizony, sokszor elkeseredtem, mérges voltam, sőt, sírtam is emiatt. Azért is, mert nem igazán erősíti meg az alkotók egyébként is gyakran nagyon gyér önbecsülését, ha a komoly munkát, ami ténylegesen költségeket (eszköz, áram stb.) és erőfeszítést (fizikai és lelki) igénylő munkájukat nem veszi senki komolyan. Arról nem is beszélve, hogy – mint minden alkotómunkát – az írásművészetet sem az író választotta szabadon, az írás tehetségből, ihletettségből és veleszületett íráskényszerből jön létre. Ahogy ezt a Bázis oldalán már megfogalmaztam: “Az átkozott írás! Mert ezt én ugyan nem választottam, nem jelentkeztem rá, és nem is hagyhatom abba.” További probléma ezzel még az is, hogy csak részben igaz, azért nem lehet ebből megélni, mert egyrészt az ihlettől függ (azt pedig sajnos nem lehet kiszámítani), másrészt csak az igazán felkapott íróknak sikerülhet ez. Sajnálatos módon a nem megfelelő díjazás nagy mértékben hozzájárul ehhez!"