A 80. születésnapját ünneplő Kovács Magda írónőt köszönti Juhász Katalin az Új Szóban. Az írás teljes terjedelemben az Új Szóban olvasható.
„Amikor még tündérek is éltek az emberek között, az emberek is tündérek voltak egy kicsit.“ Így kezdődik Kovács Magda meséje a bűvös erejű kőről, és biztos vagyok benne, hogy a tornaljai írónő, aki ma ünnepli 80. születésnapját, egy kicsit tündér is. Másképp nem tudta volna mesevilággá változtatni Gömört a szocializmus szürke éveiben.
Kovács Magda 1946. február 14-én született Lökösön, az érettségit 1963-ban Tornalján tette le, és – bár járt Kassára és Nyitrára egyetemre – életútja korántsem a hagyományos értelmiségi pályát követte. Dolgozott a rőcei fonógyárban, a pozsonyi kábelgyárban, volt segédmunkás és a Nő hetilap riportere is, mielőtt végleg hazatért volna Tornaljára. Ott nevelőnőként helyezkedett el, s mindvégig a gömöri táj szellemi közegében maradt. Férje, Bárczi István költőként alkotott maradandót, írói örökségét pedig lánya, Bárczi Zsófia viszi tovább.
Az 1960-as évek második felében induló nemzedék egyik legígéretesebb prózaírójaként tartották számon. Első szövegei 1966-ban jelentek meg az Irodalmi Szemlében, az Örökség már ekkor teljes egészében megmutatta sajátos hangját. Az 1972-es, nemzedéki jelentőségű Fekete Szél című antológiában hét írással szerepelt, ő jegyezte a címadó novellát is. Bár életműve nem terjedelmes, jelentősége vitathatatlan: írásainak súlyát nem a mennyiség, hanem az egyedülálló hang, a sűrített, költői prózanyelv adja.
Műveit nehéz hagyományos műfaji kategóriákba sorolni. Írásaiban líra és epika, próza és vers, ballada és virágének, népmese és tündérmese, konkrét valóság és káprázat, álom és valóság keveredik. Világa látomásos és mégis földközeli; egyszerre archaikus és személyes. Szövegeiben boszorkányok, sárkányok, tündérek élnek együtt a gömöri hétköznapokban, és ugyanúgy jelen van bennük árulás, tévedés, nagyravágyás és gonoszság, mint tisztaság és szeretet. Az író szóba áll bogarakkal, madarakkal, zsiráfokkal, pingvinekkel és kacsákkal, de még a tárgyakkal is: nála a szilvás gombócok vidáman ugrálnak a fazékban, a tücsökzene titkokat hordoz, a világ pedig élő, lélegző organizmussá válik.
Első kötete, az Én, a csillagbognár 1978-ban jelent meg, tizenkét szöveggel. Az 1981-es kötetétől kezdve egyre határozottabban fordult a mese felé, de számára sosem létezett éles határ mese és valóság között. Mesekönyvei – köztük A csodagombóc, A kiskígyó, Titokzatos tücsökzene, Topolya úr csodálatos átváltozása és a 2008-as Nagyapóka hintaja – korhatár nélkül olvashatók. A szlovákiai magyar meseirodalom legjavához tartoznak, mert nem leegyszerűsítenek, hanem felemelnek."
