Szeifert Natália Örökpanoráma (Kalligram, Budapest, 2022) című regényéről Bakó Sára írt a Prae-n. A kritika teljes terjedelemben a Prae-n olvasható.
"Szeifert Natália negyedik regénye kezdetben családtörténetnek tűnik, amely négy női generáció sorsát kíséri végig több mint egy évszázadon át, miközben a háttérben zajlik a történelem. A második résztől azonban a fókusz három szereplő szenvedélyes kutatására helyeződik át, és olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint hogy jogában áll-e az embernek megváltoztatni a világ rendjét, vagy hogy mit jelent az öröklét nyújtotta szabadság.
A szerző korábbi – például a 2017-es Az altató szerekről vagy az azt követő Mi van veletek, semmi? című – regényeiben a cselekmény városi térbe helyeződik, az Örökpanoráma viszont egy fiktív zsákfalu, Szegély történetébe nyújt betekintést. A nehezen megközelíthető, hegyoldalba épült helyszínt nem tudjuk elhelyezni Magyarország térképén, a szereplők idegen hangzású nevei pedig tovább fokozzák a bizonytalanságot. Szegély a szeretetlenségben felnőtt, ugyanakkor lehetetlent nem ismerő Mariana és férje, Karel számára egy reménnyel teli új kezdet, másoknak menedék a külvilág elől, és van olyan karakter is, akinek csak egy porfészek „a világ végén”. Egyfelől Szeifert tipikus falut tár elénk annak szokványos paneljeivel: olvashatunk például a „falu bolondjáról”, családi konfliktusokról és a kollektív tudat is erőteljesen jelen van, melynek fő szervezőeleme a pletyka. Másrészt azonban ez a kötet korántsem tekinthető falutörténetnek, hiszen bár sajátos rendje van az ábrázolt közösségnek, mégsem ez kerül fókuszba.
Ahogy arra a regény mottója is utal, a középpontban az idő áll.
A leghosszabb, Telepítés és gondozás című részben váltakozva nyerhetünk bepillantást a természettel szoros viszonyt ápoló gyógyító, Mariana, lánya, a falusi tanítóként dolgozó, de valójában városi életre vágyó Catalina, valamint a harmadik generációhoz tartozó Gilda történetébe, akinek a szólamán keresztül már a negyedik női nemzedék is megjelenik Linka személyében. A családtagok sorsa néhány betelepülő életével is szorosan összefonódik, így szerepet kap még ebben a szakaszban Szegély papja, Jusztin atya, a később genetikai kísérletekbe kezdő Doktor és a fővárosból érkező író, Valter is, aki folyamatos harcban áll az idővel, hogy befejezhesse a faluról szóló könyvét. Szeifert a regény végén homályosan felveti egy olyan olvasat lehetőségét, miszerint az első rész értelmezhető Valter műveként. Bizonyos szempontból ez a közel 300 oldal valóban lezárt kompozíciót alkot – mégpedig Marianát középpontba helyezve. Ő ugyanis fiatal lányként kimegy a határba, és ott várja haza Karelt az első világháborúból. A madarak megszokják őt, „mint egy hajlongó fát, kikötözött szalmabábut” (19.). A tájban kezdődik tehát életének meghatározó része és ott is ér véget, amikor Szegélyen a hegyre tekintve „úgy dől el, akár egy szalmabábu” (283.).
Az Örökpanoráma azonban nem fejeződik be ezen a ponton, sőt, meglepő fordulatot vesz. A Telepítés és gondozás „nem sok alkalmat ad a szemlélődésre” – ahogy azt a mottója is előrevetíti –, a Mag című szakaszban ellenben épp a megfigyelésé a főszerep. Miközben Szegélyt lassan visszafoglalja a természet, a világban járványok dúlnak, és a környezeti hatások szinte apokaliptikussá fokozódnak, a Doktor, Valter és Gilda megkezdik előre meghatározott szabályok mentén és furcsa időszerűtlenségben zajló tudományos, filozofikus játékukat. Valter a mottóban idézett Tabula smaragdina vélt szerzője, Hermész Triszmegisztosz nyomán a világ teremtéséről gondolkodik, és már évtizedek óta dolgozik a regényén. Gilda és a Doktor pedig elhatározzák, hogy megteremtik barátjuk számára a munka befejezéséhez szükséges időt, és egy Amerikában élő régi barát, az emberi génállományt kutató Igor, valamint az internet segítségével kísérletezni kezdenek, hogy meghosszabbítsák életüket."