Száz Pál Kis-keleti daemonologia 9. – A tűz szelleme című írása az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"A természetben lakozó szellemek tudománya a démonológia külön szakterületét alkotja. A középkor egyházi ideológiától terhes világában az elementálokat, vagyis a négy őselem lényeit a gonosz teremtményeinek tartották. Az antik mitológia, ahogy a pogány vallások legtöbbje, ismeri az elemek lényeit, a nimfákat, drüászokat, szilfideket vagy najádokat. Az európai folklórban nyüzsögnek a gnómok, a sellők, a törpék és a tündérek, elég csak a Grimm testvérek Német mondáit, a kelta vagy akár a szláv népmeséket találomra felütni.
Az első, aki kriptotudományos vizsgálatnak vetette alá az elemek szellemeit, Theophrastus Bombastus von Hohenheim volt, vagyis Paracelsus mester. A nimfákról, szilvánokról, pigmeusokról, szalamandrákról és óriásokról írott latin értekezése már a halála után jelent meg 1566-ban, s nem ismertek a keletkezésének körülményei. Paracelsus ebben a műben elutasítja azt a tévhitet, hogy az elementálok a gonosztól származnak, és a Teremtés könyvével érvel amellett, hogy Isten teremtette őket is – noha különböznek tőlünk, emberektől, mivel nincs lelkük. Képletesen szólva azt mondhatjuk, hogy olyanok ők a démoni világban, mint az emberi világban az állatok. Isten ezeket az elemi lényeket a föld kincsei őrzőinek teremtette. A földben végtelenül sok ásványi anyag található. Ezek a hegyek mélyén, tűz hatására keletkeznek, és itt jönnek képbe a szalamandrák – írja a mester.
Paracelsus felől – bár értekezése egy pontján a vulcani nevet javasolja a salamandri helyett a tűz népére – annyit biztosra vehetünk, hogy jól ismerte a bányászfolklórt, a törpökről, gnómokról, tehát a föld népéről, vagy a tűzben élő szalamandrákról szóló mendemondákat. Talán éppen a Kis-Keleten találkozott velük, hiszen többször is járt vidékeinken: Felső-Magyarországon, Erdélyben, Pozsonyban. Az utolsó mindentudó, a démonológia nagy zsenije gyakorló alkimista és orvos volt. A Besztercebánya feletti rézbányákba (Úrvölgy – Špania Dolina – Herrengrund) az ott fakadó vitriolos cementvíz miatt ment, de a bányászok betegségeit is vizsgálta. A kék vitriolt mestere, Basil Valentine magyar vitriolnak nevezte, s alkimista körökben nagyra értékeltek, mivel a transmutatio, a fémek egymásba alakíthatósága bizonyítékának tartották. A természetes transmutatio során a cementvízbe mártott vas lassan rézzé alakul. Ha pedig ez lehetséges, akkor a Bölcsek Kövével, a legmagasabb vitriollal arannyá alakíthatók a fémek. Ma már persze jól ismerjünk a réz-szulfát, pontosabban a rézgálicoldat fémmel való reakcióját, de korunk felrobbantott világában nem értjük már a kozmosz szféráinak titkos korrespondenciáit."