Penge. Nagy Csilla kritikája Locker Dávid Beszédkényszer című verseskötetéről az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Locker Dávid első verseskötetét személyes történetek, szereplehetőségek, az írás praxisával való számvetés, a család és a közeg (a vidék és a nagyváros) témái, valamint a művészet egyes kategóriáira, például az „igaz” és a „szép” fogalmára való rákérdezés lehetőségei határozzák meg. A cím a megszólalás, a kimondás igényét jelzi, ezzel együtt azonban az összetett szóban rejlő grammatikai kapcsolat arra a feszültségre is rámutat, amely a beszélő szándéka és az általa kimondott szavak, a nyelv autonóm működése között létesül. A „beszédkényszer” egyszerre utal a közlés szándékára, valamint annak önmagáért való létrejöttére is. Ezáltal a nyelv és a gondolkodás, a nyelv és az érzelmek, a nyelv és az emlékek kapcsolatának összetett bölcseleti dilemmájához vezet el (azaz hogy a belső tartalmak hozzáférhetők-e a nyelv eszköztára segítségével, vagy a kimondás, a lejegyzés során valami módosul, és a megnyilatkozás szükségszerűen mindig pontatlanná válik).
A címhez hasonlóan a könyv három mottója is orientálja az olvasót: az első (a Galaxisok együttestől) a generációs líra, a nagyváros- (és Budapest-)élmény jelenlétét, a második (Hegeltől származó passzus a bűnbeesésről) „az ébredő tudat első reflexióját”, az önmeghatározás lehetőségét jelzi, a harmadik (Szerb Antal A Pendragon-legendájából) pedig az énről való megszólalás lehetséges módjáról ad információt („óvó gyengédséggel és enyhe iróniával”).

A nyitóvers mintegy ars poeticaként össze is foglalja a különböző költői beszédmódokkal való leszámolást: a tézisre („Mondani kéne valamit.”) következnek a korlátozások, mit nem kellene, és hogyan nem kellene mondani. Az első két versszak tagadásai így az asszociatív versbeszéd, a primer leírás és a teoretikus líra, a képiség és a történetelvűség kitörlését jelzik: „Valamit, ami nem csak szélfútta nyelv, / de nem is az igazmondás otrombasága. / Valamit, ami nem állítás, / de nem is a doktoranduszok játszótere, / ahol intertextusok után kotorásznak. // Olyat, ami mégiscsak mond valamit, de nem úgy, / mint egy mozifilm”."