BÁZIS
search
search
HU / SK / ENG

Peer Krisztián

1. 26. Szöveg

Peer Krisztiánnal az “elbölényesedés”-ről Zudor Boglárka a Kulteren

Peer Krisztiánnal készített interjút az "elbölényesedés"-ről és más kérdésekről Zudor Boglárka a Kulteren, ahol a beszélgetés teljes terjedelemben olvasható.

"Különleges költői pálya Peer Krisztiáné. Korosztálya egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal szerzőjeként indult, majd hat kiadott kötet után tizenöt évre elhallgatott. A nagy kihagyást követően 2017-ben tért vissza 42 című könyvével, amit két év múlva egy újabb, a Nem a sajátod követett, tavaly ősszel pedig megjelent Bizony című kötete is.

KULTer.hu: Legújabb köteted címe és borítója egyfajta nyelvi és képi játékot sejtet, akár egy feladvány, amin elmélkedni kell. Először nem egyértelmű, hogyan kapcsolódik a Bizony cím a borítón látható fekete-fehér fényképhez, amiről gyaníthatjuk, hogy a szocialista korszakban készült, talán valahol egy művelődési házban. A szobában két idős hölgy takarít, amin viszont meghökkenhet az olvasó, az a kép jobb sarkában mélázó bölény, ami úgy áll a helyiségben, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A köteted első néhány oldalán megjelenő pretextusok adnak aztán némi fogódzót a könyvcímhez, és kiderül, hogy a bölény régies, ma már nem használt neve a bison. Elárulnád, hogy mit jelképez számodra a bölény, miért került a köteted borítójára? 

Nagyjából három iskola van címadásban: jelzős szerkezet, mondat-cím, vagy egyszavas – kipróbáltam már mindegyiket. A verseim elmozdulását a szűkszavúságtól a túlbeszéltség felé az egyszavas cím ellenpontozza legjobban. Munka közben én legtöbbször nem a koncepció felől indulok – vagy legalábbis hamar elfelejtem a kezdeti terveket –, hanem csak fúrom magam előre, mint a vakond: megoldás megoldás után. De közben vannak olyan megvilágosodásszerű pillanatok is, amikor egy puzzle-darab a helyére kerül, és ettől hirtelen értelmet nyer az összkép. Vagy az előbbi metaforán belül maradva: belefúrok egy korábbi alagútba, és ettől ráeszmélek, hol vagyok. Valami ilyesmi volt az is, amikor beugrott a cím: rögtön tudtam, hogy megtaláltam.

Bizonykodás, bizonygatás, bizonyíték, bizonyosság, bizonytalanság, annyira mondja, hogy az már gyanús,

letromfol egy uffal, ráadásul egy kellően suta szójátékkal-képrejtvénnyel rányit a Winnetoura, a gyerekkorra is. Ahogy az én kényszerű, de önként választott kivonulásom, visszahúzódásom a voltaire-i kertbe-rezervátumba, ugyanakkor a gyerekkori édenbe saját nagyapámként való visszatalálásom is. Őt se kérdeztem, hogy kötött ki Süttőn.

Arra kértem Tillai Tamást, a kötet tervezőjét, hogy bölény mindenképp szerepeljen a címoldalon, mintegy a gyengébbek kedvéért gesztussal leplezve le saját gyengeségemet: hogy semmit nem bírok a véletlenre, az olvasóra bízni. Az öregek otthona zsáner már az ő találmánya, láttam belőle, hogy elolvasta a kéziratot, és annyira nevettem, hogy észre sem vettem a képről, hogy montázs. Nem stimmel a méretarány. Ami nagyon pontos iróniával reflektál a kissé elsietett, önheroizáló gesztus, az elbölényesedés belső ellentmondásaira, leképezve a verseimben használt eljárást.

A cím után következő mottó-cunamiban aztán minden a helyére kerül,

háromszor is elmagyarázom a térképet, amit az olvasóim kezébe nyomok, nehogy annyira elvesszenek a versekben, hogy olyan is eszükbe jusson, amire én nem gondoltam. Remélem, a KULTer közönsége nem igényli, hogy olyan mondatok után, mint az előző, kitegyem a szmájlit. De azzal, hogy – biztos, ami biztos – szavakba öntöttem ezt a reményt, voltaképp a kételyeimet fejeztem ki. Elnézést attól, aki már gyerekkorában is beszélt angolul, vagy csak tudta, hogy bájszonnak ejtik.

Peer Krisztián: Bizony

Peer Krisztián: Bizony

KULTer.hu: Legújabb verseid hangvétele és témái meglephetik azokat, akik a korábbi köteteidet is ismerik. A Bizony versei könnyedek, humorosak, témaként pedig a vidéki élet és a kertészkedés is megjelenik, amellett persze, hogy nehéz érzésekről egyaránt írsz. Beavatnál minket, mi vezetett ehhez az elmozduláshoz, ami akár az előző kötetedhez képest is érzékelhető?

Az én kedvenc viccemnek az a poénja: – Nagyon fáj? – Csak ha nevetek. A Kukorellyének: – Ez most vicc vagy komoly? – Komoly. – Az jó, mert viccnek kicsit durva lenne. Ennek a két csattanónak a metszéspontjába pozicionálnám a könyv humorát. Abban bízom, hogy visszavetíti árnyékát, ha egyáltalán lesz árnyéka, a korábbi köteteimre is. Lehet egy vers témája tragikus, miközben a mikroszinten megképződő sokértelműség-felkínált félreérthetőség mégis a humor megbocsájtó-feloldozó gyöngyházfényébe vonja."

VISSZA