Maros Diána Kulcsmese című írása a Vasárnapban jelent meg. Teljes terjedelemben a Vasárnap online felületén olvasható.
"Az úgy volt, hogy sétáltam az utcán két barátnőmmel, a Zuzkával és a Johankával, és egyszer csak eldobtam a lakáskulcsot, és azt mondtam a Johankának, hozza vissza. A rét közepére dobtam, térdig ért a fű. Csak az volt a baj, hogy épp egy olyan játékot játszottunk, hogy nem mondhatjuk ki egymás nevét, én meg azt mondtam a Johankának, hogy Johi, menj utána. És ezért ő nem ment utána, hanem azt mondta, hogy kimondtam a nevét. Ekkorra már mindenki elfelejtette, hova esett a kulcs. Keresni kezdtük, de nem találtuk sehol.
Arra jött három szomszéd fiú, a Kubo, a Tomáš meg a Mišo, beszaladtak a szomszéd házba. Később kijött a Kubo, és kérdezte, nem láttuk-e a másik kettőt, mert bújócskáznak. Mondtuk, hogy nem láttuk, erre a Kubo kérdezte, hogy mért mászkálunk a réten. Elmagyaráztam neki, hogy sajnos eldobtam a kulcsot, és azt keressük. Erre ő is odajött, hogy segít keresni. Öt perc múlva megjelent a Mišo meg a Tomáš, hogy ők az asztal alatt voltak elbújva, és hogy a Kubo miért nem keresi őket. Kubo azt mondta, ő most kulcsot keres. Erre csatlakoztak ők is. Megjelent Kubo húga, Terezka, aki épp biciklizésből tartott hazafelé. Kérdezte, mit csinálunk. Mondtuk, hogy keressük a lakáskulcsot. Otthagyta a biciklit az úton, és lejött a rétre, hogy segítsen keresni. Egy perc múlva megjelent az anyukája, Zuzka Svitanová, kiderült, hogy együtt voltak, csak Terezka biciklivel leelőzte a gyalogos Zuzkát. Zuzka csodálkozott, mit hajlongunk a fűben. Mondtuk, hogy mi a helyzet, erre nagyon lelkes lett, közölte, hogy ő már úgyis eleget sétált, és most beáll hozzánk, és megkeresi a kulcsot. De előtte még megállt az út szélén, és imádkozott Szent Antalhoz, mert ő az elveszett tárgyak védőszentje."